Rilke fiatalon, rögtön első oroszországi útját követve olvasta A Karamazov testvéreket, és fordította le a Szegény emberek egy részletét. Évtizedeken keresztül, életműve összes korszakában csodálattal említette fel az orosz író nevét. A világháború idején és művészi válságpontjain is a nagy orosz író regényeihez fordult. Bár Dosztojevszkij hatása evidenciaként szerepel Rilke kritikai recepciójában, a Dosztojevszkij-élmény esztétikai vonatkozásait tárgyaló elemzések jóformán nem születtek, szemben a költő Oroszországhoz fűződő viszonyát taglaló számos tanulmánnyal. Holott különösen izgalmas kérdésiránya lehetne ez a Rilke-kutatásnak, hiszen a költő orosz kultúrához való viszonya köztudottan textuálisan meghatározott. Oroszország-képe elsősorban korai Tolsztoj és Dosztojevszkij olvasatain alapszik, az orosz világhoz fűződő viszonya pedig nagy szerepet töltött be saját irodalomesztétikájának formálódásában. Meglátásom szerint Rilke Oroszország-képe egyúttal a költő Dosztojevszkij-képét is magában rejti, hiszen a Dosztojevszkij-élmény Rilke Oroszországtól való megszólítottságának „hermeneutikai szituációjaként” (Gadamer) szolgált. Ezért dolgozatom egyfelől arra a kérdésre fókuszál, mennyiben árnyalja  az osztrák költő művészetkoncepciójáról alkotott eddigi képünket, ha azt Dosztojevszkij alakjának meghatározó szerepe felől olvassuk. Dosztojevszkij művészetének mely aspektusai állnak a regényeit olvasó Rilke érdeklődésének középpontjában? Igen valószínű, hogy a Dinggedicht-koncepció megszületéséhez, melynek voltaképpeni kidolgozása majd csak Párizsban, a rodin-i és cézanne-i hatásra történik meg, az orosz vidék térélményén túl az ortodox ikonok és Dosztojevszkij verbális ikonjai is hozzájárultak, így dolgozatom a Szegény emberek és A Karamazov testvérek lehetséges rilkei olvasatával is számot vet.