Az autentikus vezetés korunk komplex elvárásaira reagáló vezetésfelfogás. Nemzetközi súlyának növekedését a folyamatosan bővülő publikációszám is alátámasztja, ugyanakkor kevés hazai vizsgálat található a témában. A szerzők tanulmányukat hiánypótló szándékkal készítették, amelyben az autentikus vezetők jellemzőit vizsgálták hazai felső vezetők élettörténeteiben. A kutatás során tartalomelemzést végeztek húsz felső vezető félig strukturált élettörténeti interjúinak bázisán. Vizsgálatuk megerősítette, hogy az autentikus vezetés sajátosságai az élettörténeti narratívák elemzésével vizsgálható. Kutatásuk alátámasztotta, hogy a magyar felső vezetők jelentős, az autentikus vezetőre jellemző jellemvonásokkal bírnak. Szigorú értékrenddel rendelkeznek és értékeikkel összhangban cselekednek, vezetői szemléletükben megjelenik a társadalom, a környezetük iránti érzékenység, valamint dolgoznak azon, hogy értelmezzék és internalizálják élettörténetük jelentős eseményeit. A téma aktualitása és a vizsgálati eredmények is alátámasztják további hazai vizsgálatok végrehajtását, ahol a szerzők lehetséges iránynak tartják a narratívák részletesebb elemzését, illetve a kontrollcsoportok vizsgálatát. Eredményeik alapján úgy vélik, hogy az élettörténet értelmezésére és internalizálására fókuszáló folyamat a vezetők fejlesztésének, coaching szemléletű támogatásának hatékony eszköze lehet a jövőben.
Given the significant role of universities in economic growth and social progress as well as the increasing demand for greater transparency regarding the use of public money, a valid assessment of university performance has become crucial for various stakeholders, including government, industry, funding agencies, and society at large. Contemporary assessments still focus solely on universities’ properties, thereby failing to capture their network relations. To overcome this limitation, this paper proposes a multilayer network-based method to measure the embeddedness of universities in collaboration and mobility networks. This method has several advantages: first, it is relevant for HEIs’ core missions, introducing a new dimension complementary to the existing rankings; second, it is size invariant; and last but not least, it is fully transparent. The proposed multilayer network approach enables the integration of further networks, which creates opportunities for a more comprehensive assessment of universities’ performance in achieving their core missions.
Due to the 2019 new coronavirus disease (COVID-19) pandemic, tourism is undergoing fundamental changes that are affecting tourism research. This situation calls for in-depth analyses of tourism research. Scholars have already published review studies on COVID-19-related research within the tourism field; however, these studies do not connect findings, such as the research focus, research methodology and target group, to form a research profile, and the geographical patterns of the findings are not identified. study, COVID-19-related tourism studies were collected and analyzed in depth following the Preferred Reporting Items for systematic reviews and meta-analyses (PRISMA) method. In addition, data-driven methods, such as spatial multilayer networks, frequent patterns and content-based analyses, were applied to identify research profiles and their geographic patterns. This study pointed out the role of geographic patterns in tourism research, going beyond the research of the authors. Moreover, topics, focus destinations, applied methodologies and employed data sources have relevant geographic patterns. Four dominant research profiles that show that a shift can be observed in tourism research toward data sources and research methods were identified. Due to COVID-19, the strengthening of the application of quantitative methods and employment of secondary data sources are needed.
The "glokal" term we use as willing and ability of the individual, group, division, unit, organization, and community to "think globally and act locally".
A gazdaságban az elmúlt évtizedekben végbemenő szerkezeti átalakulásból és az üdülési szokások megváltozásának hatásaiból kiindulva a mai vállalkozók motivációit, problémáit és piacmegtartó erejét tárja fel a tanulmány. A mikro, kis- és középvállalkozói réteg jellemzőinek feltérképezése során arra kerestük a választ, hogy a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben jelen lévő gazdaságszociológiai folyamatok hogyan befolyásolják sikerességüket. A turisztikai desztináció fejlődését, az életminőség javítását és a balatoni identitás növelését segíthetik a vállalkozások önfoglalkoztatással, munkahelyteremtéssel. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a térségi összefogás és az itt élők együttműködése.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2024 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.