A kecsketej termelés dinamikus és folyamatosan bővülő ágazat, ami meghatározza emberek száz millióinak életét. A kecsketejet és a belőle készített sajtot tisztelték már az ősi Egyiptomban is, feltehetően elhelyezték ezeket az élelmiszereket az egyéb kincsek mellett egy es fáraók temetkezési helyein is. A kecsketej és az abból készült tejtermékek több szempontból is jelentős szerepet töltenek be a humán táplálkozásban. A fejlődő országokban az éhező, alultáplált emberek inkább kecsketejet fogyasztanak, mint tehéntejet. A kecsketej alkalmas egyes egészségügyi problémák kezelésére. Számos fejlett országban vannak folyamatosan bővülő piaci részesedéssel bíró ínyenc és egészségtudatos fogyasztók, akiknek a gasztronómiai igényeit hivatott kielégíteni a kecsketej és az abból készült termékek. Tanulmányunk célja szekunder források segítségével áttekinteni a (tejelő) kecsketartás, kecsketej termelés és fogyasztás regionális alakulását, valamint a kecsketej és az abból készült termékek táplálkozás élettani hatásait.
A Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület (az Egyesület) küldetése a kortárs népművészet alkotóinak szakmai és érdekképviselete, a népi iparművészet értékeinek kutatása, bemutatása, fejlesztése. Az Egyesület rendszeres programjai között szerepelnek kutatómunkák, terepi és múzeumi anyaggyűjtések, alkotótáborok, évközi szakmai továbbképzések, kiállítások, országos és regionális konferenciák szervezése. Az Egyesület kiemelt rendezvényei közé tartoznak a Nemzetközi Fazekas Fesztivál és a Debreceni Kézműves Fesztivál. Alkotóházak, népi kézműves műhelyek közül alkotói dolgoznak a debreceni Tímárházban, fenntartanak műhelygalériákat (Nádudvar, Hajdúszoboszló, Hajdúnánás, Balmazújváros). Az Egyesület kiemelt kutatásai között meg kell említeni: A fazekasság területén közel két évtizede indította el az Egyesület a már kihaló félben levő debreceni kerámia újjáélesztését. Eredményeképpen a megyében és a városban nyolc fazekas foglalkozik a debreceni hagyományok modern feldolgozásával. A textilművességben a cifraszűr, a szűrrátétes öltözetek megújítása, újjáélesztése. A debreceni faművesség hagyományainak feltárása és újra tanítása. Tanulmányunk ezen három területen elért kutatómunkánk és annak eredményeinek, valamint jövőbeli kutatási irányok bemutatására fókuszál
A debreceni mézeskalácsosság 2014-ben bekerült a debreceni és a Hajdú-Bihar megyei értéktárba, ami indokolja a mézeskalácsos mesterség és különösképpen a debreceni mézeskalácsos mesterség történetének, hagyományainak kutatását, valamint jövőbeli lehetőségeinek vizsgálatát. A mézeskalács útja, a hagyományosan vásári portékától napjaink számtalan megjelenési formájához meglehetősen hosszú és izgalmas volt. Tanulmányunkban felvázoljuk a magyar értéktár és a nemzeti értékpiramis felépítését, működését, feldolgozzuk a mézeskalácsos mesterség történetét, bemutatjuk a Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében tevékenykedő mézeskalácsosokat. Beszámolunk arról, hogy a Hadú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület milyen módon segíti az alkotókat, milyen törekvések vannak azért, hogy keresett árucikk legyen ez az évezredes hagyományú kézműves termék. A mézeskalácsos mesterséggel foglalkozók részére az innováció nagyon fontos kérdés, hogy ez az egészséges, helyi (hagyományos) alapanyagokból készült termék továbbra is népszerű, a folyamatosan változó fogyasztói igényekhez, trendekhez igazodó, keresett termék maradhasson.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.