Az emberi test üzemanyaga a táplálék, pontosabban az abban található tápanyagok, ezért még a nem sportolóknak is kiemelt figyelmet kell fordítani arra, mi az, amit megesznek. A sportolóknak ennél is fontosabb, hogy kialakítsák a teljesítményt optimalizáló táplálkozási szokásokat. A teljesítményoptimalizálásnak a sporttáplálkozás az egyik legnagyobb, az utóbbi időben egyre jobban előtérbe kerülő lehetősége. Számos speciális étrend létezik, ezek közül talán a legismertebbek: ketogén diéta, mediterrán étrend, vegetarianizmus, paleo diéta. Étrendünket úgy kell megválasztanunk, hogy közben az egészségmegőrzés is fontos szempont maradjon. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egészen más tápanyagszükséglete lehet például egy hosszútávfutónak egy súlyemelővel szemben. Nincs azonban két egyforma ember, eltérő az egyének genetikai adottsága, testsúlya, testösszetétele, mozgásintenzitása, az anyagcseréje és a cél amit el szeretnének érni, éppen ezért az egyes sportágakon belül az egyénre szabott étrend-összeállítás eredményezi a legjobb teljesítményt. Tanulmányunkban célul tűztük ki az említett szempontok alapján a különböző összetételű étrendek, diéták hatásának elemzését a sportteljesítményre. Munkák során a Google és Pubmed oldalakon gyűjtöttünk, tekintettünk át releváns tartalmakat. Összességében azt mondhatjuk, hogy a helyes táplálkozás kialakítása sokszorosan megtérülő befektetés lehet. A sport, mint fizikai aktivitás meghatározza az életmódot, beleértve a táplálkozást is. A helyes, kiegyensúlyozott táplálékbevitel mind a sportolók, mind a nem sportolók számára elengedhetetlen.
A harántcsíkolt izomszövetből felépülő vázizmok akaratlagos összehúzódásai a test mozgásait okozzák és jól irányíthatók. A vázizom egyik legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy nagyfokú in vivo és in vitro regenerációs képességgel rendelkezik, viszont nagyobb mennyiségű izomvesztés esetén a regenerációs folyamat kimerül, intervenciós támogatást igényel. Ebből következik, hogy az izomsérülés folyamatos kihívást jelent a klinikum számára. Az elmúlt században, különösen az utóbbi néhány évtizedben számos technikát dolgoztak ki az izomregeneráció elősegítése érdekében, ideértve a különböző műtéti technikákat, a fizikoterápiát, a biológiai anyagokat, az izomszövettenyésztést, krioterápiát, mágneses mező alkalmazását, valamint a sejtterápiát. Ugyanakkor továbbra is nagy igény mutatkozik új módszerek és anyagok kifejlesztésére, melyek elősegítik a vázizom megfelelő érését és a funkcionális regenerációt. Ebben a tanulmányban átfogó képet adunk az izomszövetveszteség epidemiológiájáról, rávilágítunk a klinikai kezelés aktuális stratégiáira, és megvitatjuk az izomregeneráció új módszereit, a jövőbeli klinikai átalakulásuk kihívásait.

ÖsszefoglalóA harántcsíkolt izomszövetből felépülő vázizmok akaratlagos összehúzódásai a test mozgásait okozzák és jól irányíthatók. A vázizom egyik legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy nagyfokú in vivo és in vitro regenerációs képességgel rendelkezik, viszont nagyobb mennyiségű izomvesztés esetén a regenerációs folyamat kimerül, intervenciós támogatást igényel. Ebből következik, hogy az izomsérülés folyamatos kihívást jelent a klinikum számára. Az elmúlt században, különösen az utóbbi néhány évtizedben számos technikát dolgoztak ki az izomregeneráció elősegítése érdekében, ideértve a különböző műtéti technikákat, a fizikoterápiát, a biológiai anyagokat, az izomszövettenyésztést, krioterápiát, mágneses mező alkalmazását, valamint a sejtterápiát. Ugyanakkor továbbra is nagy igény mutatkozik új módszerek és anyagok kifejlesztésére, melyek elősegítik a vázizom megfelelő érését és a funkcionális regenerációt. Ebben a tanulmányban átfogó képet adunk az izomszövetveszteség epidemiológiájáról, rávilágítunk a klinikai kezelés aktuális stratégiáira, és megvitatjuk az izomregeneráció új módszereit, a jövőbeli klinikai átalakulásuk kihívásait. AbstractVoluntary contractions of skeletal muscle made up of striated muscle tissue cause body movements and are well controlled. One of the most characteristic features of skeletal muscle is its high in vivo and in vitro regeneration capacity, but with greater muscle loss, the regeneration process is exhausted and requires intervention support. It follows that muscle injury is a constant challenge for the clinic. In the last century, especially in the last few decades, a number of techniques have been developed to promote muscle regeneration, including various surgical techniques, physical therapy, biomaterials, muscle tissue cultivation, cryotherapy, magnetic field application and cell therapy. At the same time, there is still a great need to develop new methods and materials that promote skeletal muscle improvement and functional regeneration. In this study we give a comprehensive picture of the epidemiology of muscle tissue loss, highlight current strategies for clinical management, and discuss new methods of muscle regeneration and the challenges of their future clinical transformation.

scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2024 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.