ÖsszefoglalóNapjaink modern labdarúgása egyre szűkebb térben és cselekvési idő alatt zajlik, mely korábban elképzelhetetlennek tűnő mennyiségű mikro mozgás megtételére kényszeríti a játékosokat. Az egyes játékhelyzetek hasonlóan szűk területen zajlanak, mint az egyébként jelentősen kisebb alapterületen játszott kézilabda mérkőzések. Felmerül tehát a kérdés, megfelelő e sportág-specifikus felkészítés, azaz képesek a kézilabdázókhoz hasonló teljesítményt produkálni a labdarúgók a kisterületen történő intenzív elindulások, gyorsítások, lassítások és irányváltások tekintetében? Hipotézisünket a Speed Court sportdiagnosztikai eszközön végzett mérésekkel igazoltuk. A vizsgálat során utánpótláskorú sportolók két különböző felmérésen vettek részt. A felmérések végrehajtása magas színvonalú mozdulatgyorsasági és robbanékonysági képesség mellett, téri tájékozódó képességet, döntésgyorsaságot követelt a sportolótól. A "60 méteres kergetés" és a "30 másodperces kergetés" elnevezésű tesztek kiválóan alkalmasak voltak a mérkőzéseken előforduló szituációk modellezésére. A résztvevőknek három kísérlete volt, melynek eredményeit feljegyeztük, majd 12 hét elteltével újból megismételtük. A vizsgálati csoportok homogenitását bizonyítva testösszetétel vizsgálatnak is alávetettük a sportolókat, melynek eredménye szerint szinte tökéletesen megegyező testfelépítésű fiatalok képezték vizsgálatunk alanyait. A két sportág képviselőinek a teszteken elért eredményeit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a labdarúgók nem csupán képesek reprodukálni a kézilabdázók eredményeit, hanem minimális különbséggel túl is tudják teljesíteni azt. AbstractModern soccer is characterized by short distance multidirectional movements. Elite level players execute a large number of micromovements of all kinds. Like in handball game situations in soccer usually occur in small areas. We investigated, whether soccer players may be able to perform accelerations, decelerations, intense starting movements and turns at the same level as handball players. We utilized the Speed Court movement analysis system to prove our hypotheses. We measured youth athletes, they executed two testing protocols. High-quality speed, agility, spatial awareness, and decision-making capabilities were required by the participants. We designed two protocols called the "60-meter chase", and the "30-second chase" to mimic the situations tend to occur in a game. Each participant was asked to perform the test protocols three-times, we registered the best try, after 12 weeks of practice, the athletes repeatedly executed the two protocols. We also
Napjaink modern labdarúgása egyre szűkebb térben és cselekvési idő alatt zajlik, mely korábban elképzelhetetlennek tűnő mennyiségű mikro mozgás megtételére kényszeríti a játékosokat. Az egyes játékhelyzetek hasonlóan szűk területen zajlanak, mint az egyébként jelentősen kisebb alapterületen játszott kézilabda mérkőzések. Felmerül tehát a kérdés, megfelelő e sportág-specifikus felkészítés, azaz képesek a kézilabdázókhoz hasonló teljesítményt produkálni a labdarúgók a kisterületen történő intenzív elindulások, gyorsítások, lassítások és irányváltások tekintetében? Hipotézisünket a Speed Court sportdiagnosztikai eszközön végzett mérésekkel igazoltuk. A vizsgálat során utánpótláskorú sportolók két különböző felmérésen vettek részt. A felmérések végrehajtása magas színvonalú mozdulatgyorsasági és robbanékonysági képesség mellett, téri tájékozódó képességet, döntésgyorsaságot követelt a sportolótól. A ”60 méteres kergetés” és a ”30 másodperces kergetés” elnevezésű tesztek kiválóan alkalmasak voltak a mérkőzéseken előforduló szituációk modellezésére. A résztvevőknek három kísérlete volt, melynek eredményeit feljegyeztük, majd 12 hét elteltével újból megismételtük. A vizsgálati csoportok homogenitását bizonyítva testösszetétel vizsgálatnak is alávetettük a sportolókat, melynek eredménye szerint szinte tökéletesen megegyező testfelépítésű fiatalok képezték vizsgálatunk alanyait. A két sportág képviselőinek a teszteken elért eredményeit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a labdarúgók nem csupán képesek reprodukálni a kézilabdázók eredményeit, hanem minimális különbséggel túl is tudják teljesíteni azt.

scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.