A Debreceni Református Kollégium szerepe évszázadokon keresztül kiemelkedő volt a diákjai képességeinek kibontakoztatásában, a minőségi képzés kiváló eredményességhez segítette tanulmányaikat. A tanórán kívüli, önképzőköri tevékenységek szinte egyidősek az intézménnyel, azonban az Entwurf és az államosítás közötti időszakban sajátos fejlődéstörténete is volt mindennek. Kutatásunk során az intézményben kibontakozó széleskörű önképzőköri tevékenységeket tekintjük át 1850 és 1950 közötti időszakra vonatkozóan, mivel a nyolcosztályos gimnázium bevezetése, valamint további tanügyi változások sokrétű kibontakozást is jelentettek mindebben. A diákok az érdeklődési területük mentén olyan közösségnek lehettek tagjai, amely egyszerre jelentett ismeretekben való gyarapodást, valamint értelmező-, feldolgozó- és problémamegoldó készségben megmutatkozó fejlődést, inspiráló, elmélyülésre és alkotásra lehetőséget biztosító légkört. Mindez természetesen az egyéni kibontakozásuk támogatásán túl a kollégiumi közösség összetartását is gazdagította, kitartásuk eredményeként pedig további felelősségteljes helytállásukat tette lehetővé. Összességében a tehetséggondozásnak kiváló példái mutatkoztak meg a 19–20. században, s a módszertani tanulságokon túl olyan további területeken is kifejtették hatásukat, mint a könyvtári állomány és gyűjtemények bővítései, versenyek és más szereplések, megmutatkozások lehetőségei, valamint a közösségépítés hitéleti és további segítő vonatkozásainak mélyülése. Kutatásunk elsődleges forrásai az érintett időszakban a gimnáziumi értesítőkben megjelent önképzőköri beszámolók, szabályzat, s illeszkedő feldolgozások, összegzések. A kutatást a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának Hitéleti képzések és a tehetséggondozás fejlesztése című pályázata támogatja.