Patients with diabetes are approximately 1.5 times more likely to experience cognitive decline than individuals without diabetes mellitus. Most of the data suggest that patients with diabetes have reduced performance in numerous domains of cognitive function. In patients with type 1 diabetes, specific and global deficits involving speed of psychomotor efficiency, information processing, mental flexibility, attention, and visual perception seem to be present, while in patients with type 2 diabetes an increase in memory deficits, a reduction in psychomotor speed, and reduced frontal lobe (executive) functions have been found. The complex pathophysiology of changes in the central nervous system in diabetes has not yet been fully elucidated. It is important to consider the patient’s age at the onset of diabetes, the glycemic control status, and the presence of diabetic complications. Neurological consequences of diabetes appear parallel to those observed in the aging brain. Neuroimaging studies highlight several structural cerebral changes, cortical and subcortical atrophy, beside increased leukoaraiosis that occurs in association with diabetes. There is supporting evidence from many hypotheses to explain the pathophysiology of cognitive decline associated with diabetes. The main hypotheses pointing to the potential, implied mechanisms involve hyperglycemia, hypoglycemia, microvascular disease, insulin resistance, hyperinsulinism, hyperphosphorylation of tau protein, and amyloid-β deposition. Orv. Hetil., 2012, 153, 323–329.

Bevezetés: A daganatos betegséggel küzdők pszichoszociális helyzete napjainkig alulvizsgált terület Magyarországon. Célkitűzés: A szerzők azzal a céllal végezték a vizsgálatot, hogy friss képet kapjunk a hazai betegek mentális és szociális állapotáról. Módszer: A vizsgálatban 1070, különféle stádiumú és típusú daganattól szenvedő beteg vett részt (30% férfi , átlagéletkor: 55,9±11 év). Eredmények: A betegek jó részének riasztóan rosszak voltak az anyagi körül-ményei, 41,3%-uk más krónikus betegséggel is küzdött, legalább 52,2%-uk szenvedett közepes mértékű szorongástól és/vagy depressziótól, és az öngyilkossági gondolatok előfordulása többszörös volt körükben a magyar átlagpopulá-cióhoz képest (13% vs. 4,6%). Szubjektív megítélésük szerint a társas támogatottságuk szintje alacsonyabb volt, mint az országos átlag. A vizsgálatban részt vevők 61,6%-a nyilatkozott úgy, hogy szívesen venne igénybe pszichológusi segítséget. A diagnózis óta eltelt idő előrehaladtával a betegek társas életminősége romlott. Pozitívum ugyanakkor, hogy a válaszadók megküzdési módja dominánsan aktív, problémamegoldó jellegű volt. Következtetések: A szerzők hangsúlyozzák, hogy fontos volna a pszichoszociális szempontból többszörösen veszélyeztetett betegek szűrése, és mind pszichés, mind szociális gondozásuk feltételeinek megteremtése Magyarországon. Orv. Hetil., 2014, 155(26), 1024-1032.Kulcsszavak: daganatos betegek, életminőség, mentális egészség, szociodemográfi ai jellemzők, betegséggel való megküzdés