Jelen tanulmány célja, hogy meghatározza az iskolai zeneoktatás kihívásait és nehézségeit. 15 zene- és nem zenetagozatos osztályban tanító énektanárral készítettünk interjút. Az eredmények azt mutatták, hogy az ének-zene tantárgy oktatását a megkérdezett tanárok véleménye szerint számos tényező megnehezíti: (1) az időintervallum és a tananyag aránytalansága, (2) a tanulók énekórákhoz fűződő közömbös hozzáállása, (3) a diákok zenei tudásának hiányosságai, valamint (4) az énekléshez fűződő negatív attitűdje és alacsony zenei önbecsülése, (5) a diák és a tanár közötti generációs különbségek, (6) a pozitív visszajelzések hiánya a tanár számára, illetve (7) a taneszközök és a tantermek felszereltségének hiányosságai. Mindemellett az eredmények megmutatták, hogy a zeneoktatás alapját képező Kodály-módszer kizárólag a zenetagozatos osztályokban tud érvényesülni, ugyanakkor számos esetben ezekben az osztályokban is hanyatló tendenciát mutat a Kodály törekvésein alapuló zenetagozatos ének-zene oktatás helyzete és presztízse.