Az Ájurvéda 5000 éves tapasztalattal rendelkező gyógyí-tó tudomány. Ellátórendszere Indiában kisebb-nagyobb megszakításokkal még annak ellenére is mind a mai napig meghatározó, hogy a XIX. század közepére a brit gyarmatosítás miatt jelentősen háttérbe szorult. Az angol gyarmatosítók -elsorvasztva az indiai gyógyászati rendszereket -a nyugati orvos-és gyógyszertudományt, illetve egészségügyi ellátórendszert tették hivatalossá. Tulajdonképpen ezzel magyarázható az a tény is, hogy az Ájurvéda ugyan korábban alakult ki, mint a hagyomá-nyos kínai gyógyítás (HKO), világviszonylatban mégis kevésbé elfogadott.Az európai és ezen belül a magyar orvostudomány év-századokon keresztül csak közvetve szerzett ismereteket az Ájurvédáról. Az Ájurvéda elemei megtalálhatók az ősi arab, egyiptomi és görög gyógyászatban is. Hippokratész tanain keresztül az európai gyógyászat fejlődésére is nagy hatással volt [1]. Az ájurvédikus orvosok számos betegséget és orvosságot ismertek, azonban a terápia sokkal fejlettebb volt a diagnosztikánál, mivel sem a kór-okozót, sem a hatóanyagot nem ismerték.Források széles tárháza maradt fent az "óind gyógy-szerkincsről". Charaka Samhitā orvos műve feltételez-hetően Kr. e. 1000 körül készülhetett, amelyben felhívja a figyelmet a táplálkozás fontosságára, a higiénia betartá-sára, a betegség megelőzésére, az "egészségügyi oktatás-ra", a "csapatmunkára" -ma úgy fogalmazhatnánk, hogy az orvos, a nővér és a beteg együttes szerepére a gyógyítás-gyógyulás folyamatában. Könyvében 500 gyógynövényt ismertet. Sajnálatos módon nem ismert a "sebészet atyja", Suśruta Samhitā működésének ideje sem, de feltételezhetően Kr. e. 1200-600 közé tehető. Kiváló anatómiai ismereteinek köszönhetően 1100 betegséget ismertetett, és több mint 760 gyógynövény drogot írt le, ezek között gyökereket, kérgeket, gyümöl-csök levét, virágokat, gyantákat. Kiemelendő a mai napig is alkalmazható fahéj, szezámmag, kardamom és gyöm-bér hatásosságának fel ismerése. Ő végzett először orrplasztikát, szürkehá lyogeltávolítást, végtag-rekonstrukciót, sérvműtétet, de vég bélplasztikát, császármetszést és nőgyógyászati beavatkozásokat is. A korabeli büntetés egyik módja az orr levágása, megcsonkítása volt, azonban az orvosoknak megengedték, hogy korrekciós műté-teket végezzenek. Az eljárás mint "indiai rhinoplastica" került be az irodalomba.1792 márciusában Tipu szultán az angliai hadsereg egy ökrösszekér-vezetőjét, Cowasjeet elfogta és levágta az orrát, kezét. Egy évvel az esemény után Púnában helyreállító műtétet végeztek a megcsonkított emberen. Thomas Cruso és James Trindlay, Indiában tartózkodó angol sebészek a műtét során rögzítettek mindent, amit láttak, ábrákat, jegyzeteket készítettek, ami alapján Londonban is ismertté vált az eljárás [2].William Dymock 1890-ben három kötetben gyűjtötte össze az Indiában használt növényi drogok leírását, valamint azok szanszkrit, bengáli, arab és perzsa elnevezéseit is. A drogok formulálását tekintve már ismerték a tinktú-ra, kenőcs, pilula, szirup, kúp, tapasz alkalmazását. A nö-vényi drogok mellett ásvá...