A csikóbőrös kulacstól a kannás bordalig : A bordal változásai a magyar lírában

Abstract

A bordal, mint forma, illetve a mámor, mint téma szorosan összekapcsolódott az irodalommal. Amikor a magyar irodalomban a forma a XVIII. és XIX. században különösen népszerű volt, az egyén szerepeinek és a közösségi identitásnak a lehetőségét kínálta fel. Azt a tipikusan tizenkilencedik század eleji, a reformkorra jellemző művészeti-társadalmi-politikai egységet hordozta, amelyben a személyes szféra és az intézményes közösség még hitelesen összekapcsolódott. A szinte szertartássá váló borivás közösségi aktusa nem csupán az egyén és közössége harmonikus viszonyát tette lehetővé, de ez a harmónia az élet több területére is kiterjedt: a baráti asztaltársaság értékrendje esztétikailag és etikailag is közösséget képezett. A huszadik századra ez a kép alaposan megváltozott. A huszadik századi léttapasztalat megváltoztatta az egyén–közösség viszonyát és felszámolta azt az etikai – esztétikai közösséget, amely a bordal kollektív megszólalásának alapja volt. A mámorból önpusztítás lett, a társaságból magány. A tanulmány a magyar irodalom témába vágó reprezentáns művein keresztül mutatja be, hogyan változott meg a barátokkal töltött idő és közös ivás ünnepből tudatosult veszteséggé, hogyan vált a borozás magányos alkoholizálássá, a közösséget feltételező műfaj az egyedüllét létértelmező versévé.