A Magyar Tudományos Akadémia IX. osztályának Közgazdaság-tudományi Bizottsága és Gazdaságtudományi Bizottsága közös ülést szervezett azzal a céllal, hogy áttekintsék a közgazdaság-tudományok, illetve a gazdálkodás-és szervezéstudományok területén működő doktori iskolák helyzetét. Az ülésen négy felvezető előadás hangzott el, amelyekben Balogh Gábor, a Pécsi Tudományegyetem docense és Golovics József, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, valamint Buday László akadémikus, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Testületének tagja, Primecz Henriett, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára és a MAB doktori kollégiumának tagja, továbbá Konczosné Szombathelyi Márta, a Széchenyi Egyetem egyetemi tanára osztották meg tapasztalataikat. Az előadásokat a bizottságok tagjainak és a doktori iskolák képviselőinek közreműködésével folytatott eszmecsere követte.Az ülést Győrffy Dóra, a Közgazdaság-tudományi Bizottság elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, valamint Bakacsi Gyula, a Gazdaságtudományi Bizottság elnöke, a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi tanára nyitotta meg. Emlékeztettek rá, hogy a két bizottság a témában korábban -2013-ban és 2015-benmár tartott közös ülést, de az azóta történt jogszabályi és akkreditációs változások ismét időszerűvé tették a kérdés közös tárgyalását. Bakacsi Gyula a változások irányával kapcsolatban arra is utalt, hogy míg régen közelharc folyt az államilag finanszírozott helyekért a doktori képzésben, addig ma már évek óta nem sikerül betölteni a meghirdetett állami finanszírozású helyeket.Nyitó előadásukban Balogh Gábor és Golovics József a bizottságok felkérésére lefolytatott vizsgálatuk eredményeit ismertették. Kérdőíves felmérésükben arra a kérdésre keresték a választ, hogy a 2016-ban bevezetett új doktori szabályozás, valamint az ESG 2015 akkreditációs eljárás 1 miként hatott a doktoranduszok előmenetelére, illetve hogyan értékelték a doktori iskolák vezetői ezeket a reformokat. Összesen 18 doktori iskolának küldték ki a kvantitatív kérdőívüket, amelyben rendkívül széles körű információt kértek a hallgatók előmeneteléről. Mivel csak kevés doktori iskola töltötte ki a kérdőívet, így eredményeik korlátozott érvényességűek.1 Az ESG az angol Environmental, Social és Governance szavak rövidítése. Itt a rövidítés az Európai Felsőoktatási Térség minőségbiztosításának standardjait és irányelveit jelöli.