A városi zsugorodás politikai gazdaságtani megközelítéseiben fontos szempont a zsugorodó városok mozgástere a tágabb, több léptéken zajló strukturális folyamatok fényében. Jelen tanulmány négy magyarországi középváros költségvetésén keresztül elemzi azt, hogyan változott az elmúlt években a kis- és középvárosok lehetősége arra, hogy meghatározzák jövőbeli fejlődési pályájukat. A tanulmány első része röviden összefoglalja az elmúlt évtized központosítási tendenciáit, majd megállapítja, hogy az önkormányzati adósságrendezéssel együtt járó önkormányzati reformok eredményeképpen a központi kormányzat egyre nagyobb kontrollt tud kifejteni a települési önkormányzatok felett. Miközben a költségvetési főösszeg a vizsgált városok esetében radikálisan lecsökkent, a helyi adóbevételek relatív súlyának növekedése a költségvetésen belül nem növelte a városok valós mozgásterét, hiszen a gazdaságfejlesztés területe is rendkívül centralizált. Bár az EU-s fejlesztési források és a közfoglalkoztatási programok súlya a városi költségvetéseken belül jelentősen megnőtt, ezek központi elosztása, illetve specifikus célzása a helyi marginalizált lakosság kontrollját segíti elő. Ezt a folyamatot a kontrollmechanizmusok „leszivárgásának” nevezem. Ezeken kívül a „pofapénz” gyakorlata is rávilágít arra, hogy az önkormányzati rendszeren belül lévő feszültségek kezelésének jelenleg leghatékonyabb módjai nem formális intézményi megoldásokon, hanem informális lobbitevékenységeken alapulnak. Összességében a fenti változások a zsugorodó középvárosok esetében egy szűk mozgásteret vetítenek előre, ahol a zsugorodó tendenciák változása leginkább a tágabb politikai és gazdasági változások függvénye.