A nemzetközi jelenlét Líbiában 2011-től napjainkig

Abstract

A nemzetközi jelenlét Líbiában 2011-től napjainkig Tanulmányunkban a nagyhatalmak (Egyesült Államok, Oroszország és Kína), az európai vezető hatalmak (Franciaország, Olaszország, Németország) és a regionális szereplők (Egyiptom, Szaúd-Arábia, Katar, Egyesült Arab Emírségek és Törökország) szerint csoportokra bontva, az említett államok líbiai szerepvállalásának legjellemzőbb vonásait foglaljuk össze, megjelenítve az adott állam által használt puha és/vagy kemény külpolitikai eszközöket is. Khalífa Haftar Tripoli ellen indított 2019. áprilisi offenzívája tovább bonyolítja a líbiai belpolitikai helyzetet, így a külföldi szereplők befolyása és líbiai kapcsolatrendszere is várhatóan komplexebb lesz. A vizsgált államok líbiai érdekei azonban alapjaiban nem fognak változni, így ha az általuk használt külpolitikai eszközökben változás következik be, az a kemény eszközök irányába történő elmozdulás lesz/lehet, ami spirálszerűen tovább nehezítheti Líbia stabilizálását.

From West Africa to the Central Mediterranean Route : European Union and Member States’ Responses to Handle the Migration Crisis

“…Irregular migration from the Middle East towards the EU became manageable with the EU−Turkey deal. 8 Thus, migration flows originating from the south remained to be an area to address. At the time of the start of the research, in 2016, the Central Mediterranean route was the most used migration route from Africa to the European Union.…”

“…The Southern European country tried to promote the need for Member State solidarity and to improve the effectiveness of EU tools. 487 As the first attempts to Europeanise migration were not successful, Italy launched…”

Olaszország Líbia-politikája 2011–2021 között, különös tekintettel a kül- és biztonságpolitikai szempontokra

“…A Kreml kapcsán fontos kiemelni, hogy Haftar támogatásával párhuzamosan megtartotta kapcsolatait az ENSZ által létrehozott Szarrázs-kormánnyal is, hogy mediátori szerepben léphessen fel. Bővebben lásd: Molnár et al, 2019, i. m. 556 Siddi, 2018 uo. 12. o.…”