A vakvezetőkutya és az eszközhasználat, mint a látássérült személyek önértékelését befolyásoló tényezők

Abstract

Háttér és célok: A globális önértékelés általában a jóllét és a mentális egészség meghatározó eleme (Rosenberg, Schooler, Schoenback, & Rosenberg, 1995), amely a gyógypedagógiai rehabilitációs munka eredményességének egyik mutatója lehet. A látássérült személyek önértékelését vizsgáló tanulmányokat tekintve (Huurre, Komulainen & Aro, 1999; Cardinali & D'Allura, 2001; Papadopoulos, Montgomery & Chronopoulou, 2013), a kutatók között nincs egyetértés arra vonatkozóan, hogy a látássérült személyeknek alacsonyabb lenne az önértékelésük, mint látó társaiknak. Célunk az volt, hogy a Magyarországon élő látássérült személyek globális önértékelését megvizsgáljuk az elsődleges, leggyakrabban alkalmazott közlekedési szokások, formák mentén.
 Módszerek: A vizsgálatunkba 93 felnőtt látássérült személyt vontunk be (58 nő és 35 férfi, átlag életkoruk 42 év). Az elsődleges közlekedési formák/szokások szerint csoportokra osztottuk a résztvevőket – vakvezető kutyával közlekedők (n=13), fehér bottal közlekedők (n=36), látóvezetővel közlekedők (n=15), segédeszköz nélkül önállóan közlekedő, látásmaradvánnyal rendelkező látássérült személyek (n= 27). A résztvevők a Rosenberg Önértékelés Skálát töltötték ki online formában. Az eredményeket a már meghatározott csoportok között hasonlítottuk össze. A vizsgálat során a csoportok közötti különbségeket mértük.
 Eredmények: Megállapíthattuk, hogy a csoportok között nincs szignifikáns különbség (p>,05) az önértékelés tekintetében.
 Következtetések: A jelen kutatásban résztvevő látássérült személyek önértékelését közvetlenül nem befolyásolja az, hogy az adott személy a felsorolt közlekedési formák közül melyiket használja előszeretettel.
 Kulcsszavak: önértékelés, látássérülés, közlekedés, fehér bot, vakvezetőkutya