Bevezetés: Az akut myeloid leukaemia (AML) nagy mortalitású
hematológiai malignitás, amelynek kezelése különösen a betegek többségét alkotó
65 év feletti korcsoportban nagy kihívás. Míg korábban az intenzív indukciós
terápiára nem alkalmas betegek számára csupán palliatív cytoreductio és
szupportív ellátás jöhetett szóba, 2018-tól új kezelési lehetőségként az
azacitidin–venetoklax-kombináció is megjelent. Klinikai vizsgálatokban ez a
kezelés jelentős túlélési előnnyel járt, arról azonban, hogy mennyire
befolyásolta a mindennapi klinikai gyakorlatot és a teljes betegpopuláció
túlélését, kevés adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: Azt
szerettük volna megvizsgálni, hogy az azacitidin–venetoklax-kombináció
elérhetősége hogyan változtatta meg az AML kezelését és a betegek túlélését
klinikánkon. Módszer: Kutatásunkban retrospektíven vizsgáltuk
minden, 2011. január 1. és 2021. december 31. között a III. Sz. Belgyógyászati
(2020 óta Belgyógyászati és Hematológiai) Klinikán AML-lel diagnosztizált beteg
túlélési adatait a kapott kezelés és a kezelési időszak (2011–2017 vagy
2018–2021) függvényében. A kutatásból kizártuk a promyelocytás leukaemiával
diagnosztizált betegeket. Eredmények: A vizsgált időszakban
összesen 423 AML-beteget diagnosztizáltunk. Az esetszámok jelentősen nőttek: míg
az első 7 évben 184 beteget kezeltünk, addig a második időszak csupán 4 éve
alatt már 239-et. A betegek medián életkora 67,6 év, több mint 60%-uk 65 év
feletti volt. A teljes várható túlélés javuló trendet mutatott: 2011 és 2017
között 4,8 ± 0,9 hónap, míg 2018 és 2021 között 8,3 ± 1,4 hónap volt (p =
0,051). Szignifikánsan javult a teljes túlélés a 65 év feletti betegek esetén:
3,1 ± 0,5 és 4,9 ± 0,6 hónap (p = 0,01). A javulás hátterében elsősorban az
állhat, hogy a 65 év feletti, korábban csak szupportívan kezelt betegek jelentős
részét tudtuk aktívan kezelni azacitidin–venetoklax-kombinációval: az aktívan
kezelt betegek aránya a második időszakban 57,1%-ról 75,3%-ra nőtt.
Következtetés: A 65 év feletti, kuratív terápiára nem
alkalmas betegek túlélése fokozatos javulást mutatott, amihez valószínűleg
nagyban hozzájárult az újabb terápiás alternatívák klinikai gyakorlatban történő
elterjedése. Orv Hetil. 2023; 164(45): 1787–1794.