A disszertáció kutatási témája Kína globális stratégiája. A felvetést indokolja, hogy a mai Kína nem egyszerűen nagy méretű, területű és lakosságú ország, hanem negyven évnyi rendkívüli tempójú gazdasági növekedés következtében a világot, a glóbuszt egyre több tekintetben közvetlenül befolyásoló, sajátos állammá vált. Többezer éves civilizáció bázisán áll, s hagyományosan ez köti össze lakosságának nagyrészét, határozza meg az állam identitását. Hogy Kína globális tényezővé vált, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy jelentős erőközpontok riválist, fenyegetést, kockázatot, mások új perspektívát, bíztatást, stratégiai partnert látnak benne. Amire a kutatásunk koncentrál, az a kínai stratégiai gondolkodás sajátos befelé irányultsága, hogy alig-alig léteznek a kínai külpolitika számára olyan problémák, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban valamilyen belső igénnyel. Ez ellentmondásban van azzal a folyamatosan nyilvánvalóvá tett öntudattal, amely abból fakad, hogy Kína a nemzetközi politika egyik legnagyobb, meghatározó szereplője. A belülről fakadó, de külső menedzsmentet is kívánó igények sokszorozódnak, s ezek apróbb-nagyobb rendszerekbe állítása jelenti az esetleges vagy feltételezhető globális stratégia építőköveinek összegyűjtését. Kutatásunk alapkérdése, hogy Az egyre inkább globális tényezővé váló Kína milyen globális stratégiát alakít ki és miért? Kiegészítő kérdéseink pedig: Kína felnövekedésének folyamata hogyan stimulálja a nemzetközi rendszert, az emberiség egészét? Milyen elképzelései és céljai vannak ezzel kapcsolatban? Milyen természetű hatalom bomlik ki a folyamatban? Melyek a lényegi jellemzői? 1. A kínai stratégia és stratégiai gondolkodás érdekekre és identitásra alapozó elemzésének eredménye, hogy az véleményünk szerint megfelelő alapot és eszközt nyújt a konkrét események, helyzetek elemzéséhez. Eszerint Kína az 1978 óta tartó kurzusban a saját belső fejlődésére koncentráló stratégiát követ, melyet maguk békés fejlődés néven azonosítanak. Az így megformált alapvető érdekeit követve vált fokozatosan globális tényezővé. Érdekei két tengely köré épülnek, ezek: a belső fejlődés és a stabilitás. 2. Bár a nemzetközi közösségbe való beilleszkedési szándékai miatt sokban alkalmazkodik a nemzetközi - nyugati - normákhoz, lényegi különbségei maradnak meg, s ezt nyíltan vállalja is. Identitásából fakadó jellegzetességei között a globális tényezőként való viselkedésében a legmeghatározóbb, s legnehezebben érthető és kezelhető jellemzője a morális érvelés. További ilyen jellemző az egyensúlyra való törekvés, a “közép-tudat”, valamint a bürokrácia. Ezek valójában különösebb tudatosítás nélkül is a “kínai lényeg” megnyilvánulásai, szemben az alkalmazkodás céljából elsajátított “nyugati eszközökkel”. 3. Vannak területek, például a gazdasági globalizáció bizonyos részletei, ahol Kína már a globális jellegű célkitűzésekig, vagy szabályalkotási, intézmény építési szándékig is eljutott. Tanúi lehetünk a globális stratégia nagyon lassú, óvatos, egyenlőtlen, inkább szegmentumok összerendezésén alapuló kibomlásának. Ezt a folyamatot Kína az eredeti szándéka szerint a létező szabályok betartásával szerette volna vagy szeretné menedzselni, de ez lehetetlen. 4. A jelek szerint Kína számára megfelelően működik a technika, miszerint emelkedett, elvont célokat tűz ki, s ehhez viselkedési szabályokat fogalmaz, mintegy morális alapállást foglal el, majd ebben a kalodában igyekszik kezelni a konkrét problémákat.
