“…A vadvilággal összefüggő hazai forenzikus gyakorlatban kevés a standardizált módszer, az azok kivitelezésére alkalmas laboratóriumi, technikai és személyi háttér. A vizsgálatok többsége a hazai jellegzetességekre visszavezethetően (Nogel, 2022) többnyire a felsőoktatási kutatóközpontokban, magas színvonalú, de nem a nemzetközi forenzikus követelményeknek megfelelően akkreditált körülmények között , ad hoc forenzikus tapasztalatok alapján (Smart, Cihlar & Budowle, 2021;Linacre, 2021), illetve gyakran olyan szakmacsoportok bevonásával történik, amelyek közreműködése látszólag okszerű [például állatorvosi, (bio)morfológiai, populációbiológiai, vadbiológiai szakemberek], ám ezek a forenzikus területen való járatlanságuk miatt mégsem rendelkeznek a szükséges elméleti, gyakorlati és kognitív jártassággal (Pádár, Kovács, Nogel & Czebe et al, 2020;Potter & Underkoffler, 2021). A jövőben elengedhetetlennek tűnik • a kompetenciahatárok kimunkálása, • a bűnügyi helyszínelők speciális kiképzése, • a forenzikus non-humán (genetikai) adatbázisok adattartalmának bővítése, • a non-humán (genetikai) vizsgálatokat végző laboratóriumok olyan irányú fejlesztése, amely azokat a szakmai megfelelőség mellett a (genetikai) vizsgálatokkal szemben felállított kriminalisztikai standardok teljesítésére is alkalmassá teszi (például akkreditáció).…”