“…E nagyhatalom abban is eltér a többitől, hogy a kemény erő (hard power) eszközei helyett jellemzően a puha erő (soft power) eszközeit részesíti előnyben a más régiókkal, országokkal történő kapcsolatépítés során (lásd Ramo [2004], Kurlantzick [2007], Jordán [2010]). Nagyhatalmi ambíciói között tehát nem szerepel a világuralom, ellenben célja a további növekedés, célja, hogy Kínát megismertesse a világgal, eloszlassa a kínai (gazdasági) növekedéssel kapcsolatos félelmeket, megakadályozza az ilyen jellegű félelmekből, félreértésekből adódó Kína-ellenes szövetségek felsorakozását, és biztosítsa a status quo-t (lásd Bergsten-Freeman-Lardy-Mitchell [2009] Geeraerts már számol Kína világhatalmi státuszával, s egy kétrétegű multipoláris rendszerről ír, ahol az első réteget az Egyesült Államok, Kína, és esetleg az Unió alkotja, míg a második rétegen belül olyan regionális hatalmak találhatók, mint India, Brazília, Dél-Afrika, Oroszország, Japán, és a nagy nyugat-európai államok (Geeraerts [2011] pp. 58-62).…”