A városi közösségi kertek („community garden”) külföldön több évtizedes múltra tekintenek vissza, Magyarországon néhány éve terjedtek el. A közjavak (commons) és városi közjavak (urban commons) tudományos irodalma a kerteket az önszerveződő és a megosztás gyakorlatait előtérbe helyező közösségeknek egy új, egyre nagyobb társadalomtudományos érdeklődést kiváltó típusába sorolja. Tanulmányomban elsőként áttekintem, hogyan kapcsolódnak a kortárs közjószágkutatások a közjavakkal kapcsolatos hagyományos elméleti keretekhez és a kertek példáján keresztül megpróbálom igazolni a nemzetközi irodalomban tett megállapításokat. A magyarországi kertekről gyűjtött empirikus tudást a kertekben folytatott terepmunkára és a kertek működtetése kapcsán felmerülő problémákat feltáró csoportos interjúra alapozom. Arra keresem a választ, hogy milyen típusú közjavakként interpretálhatók a városi közösségi kertek, mi jellemzi a közösségeiket az erőforráshoz való viszonyt illetően, pontosan milyen erőforrás áll a közösségi kormányzás fókuszában, és milyen megosztáson alapuló gyakorlatot követnek a kertközösségek. Munkámmal egyik célom betekintést nyújtani a magyarországi kertközösségek működésébe, másik pedig a kertek példáján keresztül reflektálni a városi közjavakról zajló tudományos diskurzusra. A kertek külső, intézményes környezete, valamint a működtetésükkel kapcsolatban felmerülő belső problémák és gyakorlatok jó kiindulópontként szolgálnak a városi közjavakkal kapcsolatos koncepcionális kérdések feltárásához. Terepkutatásom azt igazolja, hogy a városi közjavak esetében nem elég arra koncentrálni, mi a közös erőforrás és mik a hozzáférés feltételei, a közjavakat az őket működtető közösséggel összefüggésben kell vizsgálni, és az erőforrás mibenlétére, a használók és haszonélvezők körére is mint változó kategóriákra érdemes tekinteni. A közjavak nemcsak a jószágok típusaként, hanem társadalmi gyakorlatként is felfoghatók, és a közösségek különbözhetnek abban, mennyire engednek a megosztás gyakorlatainak.