Az utóbbi évtizedek telekommunikációs és informatikai-technológiai fejlődése az egészségügyi ellátásban is jelentős változásokat hozott, és kialakult az orvostudomány új ága, a telemedicina. Az elmúlt 20 évben a telekommunikációs hálózatok folyamatos fejlődése, az internet megjelenése, az okostelefonok térhódítása lehetővé tette a telemedicina ugrásszerű fejlődését, így mára már számos eszköz és alkalmazás áll rendelkezésünkre, ezzel párhuzamosan pedig a szakirodalmi publikációk és hivatkozások száma is exponenciálisan növekszik. A terület egyik legdinamikusabban fejlődő ágává a teledermatológia, azaz a telemedicina bőrgyógyászati alkalmazása vált, mivel a bőrön található elvál-tozások jól láthatóak és hozzáférhetőek, az új eszközökkel pedig komolyabb beavatkozás nélkül is dokumentálható-ak. A módszer Magyarországon eddig még nem honosodott meg, pedig alkalmazásával a betegellátás hatékonyabbá, gyorsabbá és olcsóbbá válhat. A szerzők célja, hogy áttekintsék a bőrgyógyászat távkonzultációs gyakorlatának külföl-di tapasztalatait és legfontosabb eredményeit. Kiemelik a teledermatológia jellegzetességeit, a vizsgálatok megbízha-tóságát, a módszer ellátórendszerre gyakorolt hatását, valamint a szubjektív és objektív előnyöket és hátrányokat. Orv. Hetil., 2016, 157(10), 363-369.
Kulcsszavak: telemedicina, okostelefon, bőrgyógyászat, mobiltelefon-alkalmazás
Telemedicine in dermatological practice: teledermatologyTechnological advances in the fields of information and telecommunication technologies have affected the health care system in the last decades, and lead to the emergence of a new discipline: telemedicine. The appearance and rise of internet and smart phones induced a rapid progression in telemedicine. Several new applications and mobile devices are published every hour even for medical purposes. Parallel to these changes in the technical fields, medical literature about telemedicine has grown rapidly. Due to its visual nature, dermatology is ideally suited to benefit from this new technology and teledermatology became one of the most dynamically evolving fields of telemedicine by now. Teledermatology is not routinely practiced in Hungary yet, however, it promises the health care system to become better, cheaper and faster, but we have to take notice on the experience and problems faced in teledermatologic applications so far, summarized in this review.
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNYA számítástechnikai és telekommunikációs eszközök és rendszerek legújabb, egyik legdinamikusabban fejlődő alkalmazási területe az egészségügyben a telemedicina. A telemedicina -amelynek legfontosabb jellemzője, hogy az egészségügyi ellátás szereplői informatikai eszközök segítségével is érintkeznek egymással a diagnózis, a terápia, a rehabilitáció vagy a prevenció során -első és úttörő alkalmazója a XX. század elején a katonaság volt, ugyanis a távolban állomásozó alakulatok rádión keresztül kérhettek orvosi tanácsot vagy segítséget. Nagyobb fejlesztésekre pedig a század közepén, az első űrutazások kapcsán került sor, mert szükséges volt a...