Napjainkban az egyetemek irányába alapvető társadalmi elvárás, hogy bizonyítsák társadalmi hasznosságukat. Ennek egyik lehetséges eszköze az egyetemi közösségi szerepvállalás megközelítése, amelynek értelmében az egyetemek egyetemen kívüli szereplőkkel működnek együtt olyan módon, hogy az mindegyik félnek kölcsönösen hasznos, és gazdagítja az egyetemek főtevékenységeit. Tanulmányomban a hazai, társadalmi igazsági megközelítésű egyetemi közösségi szerepvállalási kezdeményezésekkel foglalkozom. Félig strukturált egyéni mélyinterjúk elemzése alapján mutatom be azon gyakorlatokat, amelyek mentén a hazai akadémiai szféra egyes szereplői kapcsolódnak nem-akadémiai szereplőkhöz (közösségekhez, civilszervezetekhez, egyénekhez) a társadalmi igazságosság és fenntarthatóság ügyének előmozdítása érdekében, az egyetem első két missziójához (oktatás, kutatás) is kapcsolódóan. Következtetésem, hogy bár e megközelítés a gyakorlati megvalósítás szintjén hazánkban (sem) nevezhető általánosan elterjedtnek, a hazai gyakorlat mégis sokszínű képet mutat. A hazai egyetemi közösségi szerepvállalási kezdeményezések sokkal inkább a társadalmi igazsághoz kapcsolódnak, mint a környezeti fenntarthatósághoz, és mind az egyetemi oktatás, mind pedig az akadémiai-jellegű kutatás módját és célját megváltoztatják: megjelennek e tevékenységek esetében a konvencionális akadémiai közegben jellemzően hiányzó demokratikus működés, sokszínűség és társadalmi hatásosság szempontjai.