Időskori depresszió az alapellátásban

Abstract

Őszülő társadalmunkban az időskorral kapcsolatos kérdések egyre kiemeltebb figyelmet kell, hogy kapjanak. A szomatikus betegségek mellett fokozottan kell figyelni a mentális zavarok problémakörére. A mentális zavarok közül kiemelkedik a depresszió jelensége, amely mind a gyakorisága, mind az életminőségre gyakorolt súlyos romboló hatása miatt több figyelmet kell, hogy kapjon, különösen az alapellátásban.
 Az időskori depresszió prevalenciája 5-10% környékére tehető, valamint a befejezett öngyilkosságok száma is növekvő tendenciát mutat az életkorral párhuzamosan, aminek elsődleges rizikófaktora a depresszió. Az időskori depresszió háttértényezői között fontos kiemelni a nem szerepét, az özvegységet, mint állapotot, a magányosságot, az alacsony szociális/családi támogatást, illetve a dependenciát. A depresszió kapcsolatban áll még számos életmódbeli és táplálkozási szokással, valamint krónikus betegségekkel is.
 A depresszió korai felismerése a krónikusan beteg, idős páciensek körében az alapellátás feladata, viszont felismerését megnehezíti annak tünetszegénysége. Előzetes kutatások is azt igazolják, hogy a krónikus betegségben szenvedő idősek hajlamosabbak a depresszióra, ami ezeknek a betegségeknek a prognózisára negatív hatással van. Jellemzően csak egy-két tünet utal hangulatzavarra, melyek sokszor testi betegség, vagy kognitív deficit (pszeudodemencia) formájában vehetők észre, ezáltal a páciens és a háziorvos is félreértelmezheti a depresszióra utaló jeleket. Mindezek mellett a mentális betegségekhez kapcsolódó stigmatizáció is szerepet játszhat idősek körében abban, hogy nem jelentik a hangulatzavarral kapcsolatos tüneteiket.
 Az egészségügyi ellátó intézmények közül az alapellátásban dolgozóknak van a legnagyobb hozzáférése a depresszióban szenvedő idős személyekhez, ezért célszerű őket egyebek mellett a hangulatzavar időskorra vonatkozó sajátosságairól tájékoztatni, valamint szűrésére ösztönözni, hiszen kezeletlensége számos kockázatot von maga után.