Értekezésem a bevezető után 5 fejezetre tagolódik, melyekben az idősödő társadalmak egyik legfőbb jóléti kérdésével, a nyugdíjjal, elsősorban annak egyént érintő aspektusaival foglalkozom. Az életpálya kezdeti szakaszában, fiatalkorban induló nyugdíjtudatosság időskori kihatásait vizsgálom. Az értekezés új tudományos eredményei a következők: 1. A második fejezetben a halandóság, várható élettartam és nyugdíjkorhatár trendek elemzésével vezetem fel az értekezés témáját, irányítom rá az olvasó figyelmét az élettartam-kockázat kérdésére. Az elmúlt mintegy 20 évben valamennyi fejlett és feltörekvő országban látványosan nőtt a várható élettartam. Az OECD országokban a születéskor várható élettartam átlagosan 5 évvel növekedett 81 évre, míg a 65 éves korban várható élettartam 3,3 évvel 20 évre emelkedett. A jelentős növekményből adódó élettartam-kockázatot mind az állami nyugdíjrendszereknek, mind az egyénnek kezelni kell. A fejezetben rámutattam arra, hogy az élettartam növekmény szükségszerűen az aktív éveket kell, hogy gyarapítsa, ezért minden országban nőtt a – hivatalos és az effektív – nyugdíjkorhatár. Kétféle módszertan segítségével OECD és EU országokat is klasztereztem, hogy megállapítsam a halandóság, a várható élettartam és a nyugdíjkorhatár változók terében kialakuló természetes csoportokat. A különböző adatok és módszerek egyaránt arra engednek következtetni, hogy a történelmi és gazdasági különbségek világosan láthatók a fejlett és feltörekvő országok között az élettartam és nyugdíjazási kor mutatók alapján. 2. A harmadik fejezetben a visegrádi országok nyugdíjrendszereit mutatom be, különös tekintettel a nyugdíj-előtakarékossági formákra. Javaslatot teszek a négy ország példája alapján egy lehetséges nyugdíjreformra is. Kutatásaim alapján látható, hogy az öngondoskodás, nyugdíjtudatosság erősítése valamennyi vizsgált országban fontos szerephez jutott, de még korántsem lehetünk elégedettek az eredményekkel. Magyarországon az adókedvezményekkel ösztönzött előtakarékossági formák ugyan egyre népszerűbbek, de az egy főre vetített megtakarítási összeg még nem feltétlen biztosít kényelmes időskori megélhetést széles rétegek számára. Szlovákiában a II. pillér szabályainak gyakori változtatása, illetve a III. pillér magas költségszintje és alacsony adóhatékonysága miatt a nyugdíjcélú öngondoskodás nem eléggé vonzó a lakosság számára. Csehországban kialakult és egyszerű megtakarítási lehetőségeket kínál a III. pillér, ugyanakkor Lengyelországban bonyolult és szétaprózott a nyugdíj-előtakarékossági rendszer. Hazánkban égető szükség lenne az állami nyugdíjrendszer reformjára, mely biztosíthatná a hosszútávú fenntarthatóságát, méltányosságát és legfőképpen átláthatóságát az egyén számára. A hazai nyugdíjszakértők javaslatai és a visegrádi szomszédok jó gyakorlatai alapján egy lehetséges nyugdíjreform főbb elemeit is meghatározom. 3. A negyedik fejezetben magyar fiatalok nyugdíjvárakozásaival foglalkozom. A Corvinus egyetemen tanuló egyetemisták körében végeztem kérdőíves kutatást, melynek során feltártam, hogy a válaszadók többsége pesszimista várakozásokkal tekint 2 az állami nyugdíjrendszerre. Ez az eredmény kifejezetten fontos az öngondoskodási attitűd formálásában, hiszen a fiatalok előtt még nagyon hosszú megtakarítási időszak áll, és már most kellően bizalmatlanok az állami nyugdíjrendszer irányában. Ez a generáció szignifikánsan alulértékeli a várható nyugdíjhelyettesítési rátát, ugyanakkor – a jelenlegi tényadatokhoz képest – felülbecsüli a nyugdíjba menetel várható életkorát. A két vizsgált hipotézis tesztelésekor arra jutottam, hogy a pénzügy és nem pénzügy szakos hallgatók nyugdíjvárakozásai nem térnek el egymástól szignifikánsan, ugyanakkor a nemek között szignifikáns eltérés mutatkozott a nyugdíjazási kort illetően. 4. Az ötödik fejezetben az időskori szegénység és az öngondoskodás kapcsolatával foglalkozom 25 európai országban. Makró és mikróadatok felhasználásával a 65 év felettiek szegénységét befolyásoló tényezők és öngondoskodási szokásai alapján klaszterezéssel és skálatérképezéssel meghatároztam az országok egymáshoz viszonyított helyzetét. Arra jutottam, hogy a vizsgált 23 ország (Luxemburg és Bulgária outlierként viselkedik, ezért nem kerültek bevonásra a klaszterezésbe) három egymástól jól elkülöníthető klaszterre osztható, melyeknél az öngondoskodás és a szegénység mindenféle kombinációja előfordul. A „tudatos” országokban magas szintű öngondoskodás közepes mértékű időskori szegénységgel társul, az „élhető” országokban a bőkezű nyugdíjrendszer alacsony időskori szegénységet eredményez, ugyanakkor nem ösztönzi az öngondoskodást. A harmadik országcsoportban pedig a legalacsonyabb öngondoskodási hajlandóság relatíve magas időskori szegénységgel párosul. 5. A hatodik fejezet az európai nyugdíjasok általános életminőségének vizsgálatával foglalkozik. Az Európai Unió területén, így a hazánkban élő nyugdíjasok jóllétének vizsgálatára a SHARE (Survey of Health, Ageing and Retirement in Europe) kérdőíves adatbank 7. hullámából gyűjtöttem adatokat 24 európai ország lakóiról, 17.726 főt különböző szempontok szerint megvizsgálva. Adatelemzésemet a nyugdíjas életminőséget meghatározó öt legfontosabb téma köré építettem fel: (i) iskolázottság, (ii) egészség, (iii) befektetések és (iv) társ, majd ezek eredőjeként megvizsgáltam a (v) szubjektív boldogságot is. Eredményeim rámutatnak arra, hogy az általános időskori jóllétet elsősorban a végzettség és az ebből eredeztethető anyagi helyzet befolyásolja. Ezért szükséges, hogy kiemelt szerepet kapjon a pénzügyi tudatosság oktatása és elérhetősége minden korcsoport számára. Fő hozzájárulásom, hogy különböző adatállományok (OECD és EUROSTAT makróadatok, SHARE és primer adatfelvételen alapuló kérdőíves mikróadatok) széleskörű módszertani feldolgozásával igyekszem ráirányítani a figyelmet az idősödő társadalmak nyugdíjtudatosságának fontosságára. Az állami nyugdíjpillér mellett kiemelkedő jelentősége van az öngondoskodásnak, ehhez elengedhetetlenül fontos az élettartam-kockázat ismerete és megfelelő eszközökkel való kezelése. A nyugdíj-előtakarékosság egyfajta életmódként alkalmazandó, akkor hatásos, ha már az életpálya korai szakaszában, fiatalon elkezdi az egyén, és azt beépíti a mindennapi gondolkodásába. Az időskori életminőséget – ideértve a szegénységi kockázatokat – ennek az életmódnak az eredőjeként szükséges vizsgálni.