Prizonizáció, elidegenedés, börtönártalmak, a hosszú időre elzárt fogvatartottak szemszögéből vizsgálva – Nemzetközi kutatások tükrében

Abstract

A prizonizáció fogalmát Donald Clemmer börtönszociológus 1940-ben alkotta meg. A szó arra a folyamatra utal, ahogyan a büntetését töltő egyén, a zárt intézetben töltött idő előrehaladtával átveszi annak erkölcsét, gyakorlatait, szokásait, kultúráját. Clemmer véleménye szerint bizonyos mértékig minden fogvatartott érintett a prizonizációs folyamatokban, ám a mérték minden esetben függ a büntetés előtt élt élet minőségétől: a kapcsolatok milyenségétől, mélységétől, intenzitásától, és attól is, hogy ezek milyen módon maradnak meg az elítélt életében. A büntetés hossza másik jelentős tényezőként van jelen a prizonizációs folyamatokban, hiszen a hosszabb idejű büntetés sérülékenyebbé teszi az egyént a börtönártalmakkal szemben. A prizonizáció mértéke nemcsak annak fokmérője, hogy az egyén szabadulása után hogyan boldogul a társadalomban, hanem benti élete minőségének is, megküzdésének, együttműködésének. Jelen tanulmányban a Szerző azokból a nemzetközi szakirodalmakból nyújt áttekintést, amelyek a fenti jelenséggel a büntetés hosszának, tehát a nagyítéletes fogvatartottaknak az összefüggésében foglalkoznak. A depriváció, az elidegenedés, a lelki-mentális egészség, az öngyilkossági rizikó feltárása mellett arra is igyekszem rávilágítani, hogy az elzárva töltött időnek akár pozitív hozadékai is lehetnek a fogvatartott életében.