Bevezetés: A prehospitális betegellátás minden színtere más és
más megterhelést ró a dolgozók testi és lelki egészségére.
Célkitűzés: Vizsgálatunk célja volt összevetni a földi, a
légi- és a vízimentők stresszterhelését és egyéb rizikófaktorait.
Módszer: Keresztmetszeti vizsgálat történt a 2022.
augusztus–októberi időszakban. Nem véletlenszerű, kényelmi mintaválasztást
követően az adatgyűjtés önkéntes alapon, az Országos Mentőszolgálat Vas
vármegyei mentőállomásain (n = 70), a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. bázisain
(n = 24) és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatánál (n = 25) anonim, online
kérdőív segítségével zajlott. A Rövid Stressz Kérdőív (Purebl és Rózsa,
2006) mellett szociodemográfiai mutatókra, munkavégzésre, káros
szenvedélyekre, sportolásra és mentálhigiénés szokásokra kérdeztünk rá.
Eredmények: A minta (n = 119) stresszterhelése alacsonynak
volt mondható (átlag 9,79 ± 5,38), melyet nem befolyásolt a munkavégzés színtere
(p = 0,064). A legjelentősebb stresszről a földi (10,17 ± 5,57 pont), míg a
legcsekélyebbről a légimentők (9,08 ± 4,86 pont) számoltak be. A „nagy fokú” és
az „igen jelentős” stresszkategóriába tartozott az Országos Mentőszolgálat
dolgozóinak több mint 50%-a (p = 0,987). Nagyobb stresszterhelést mutattak a nők
(p = 0,008), az egyedül élők (p = 0,006) és a gyermektelenek (p<0,001). Minél
több esetet látott el egy műszak alatt (p = 0,008), minél megterhelőbbnek érezte
a műszakokat (p<0,001), és minél kevésbé érezte magát szakmailag
felkészültnek (p<0,001) egy válaszadó, annál nagyobb volt a stresszterhelése.
Következtetés: A mentésben dolgozókat érő stressz
mértékében és az előforduló rizikó-magatartások tekintetében nem volt ugyan
számottevő különbség földön, vízen és/vagy levegőben, az eredmények
rávilágítottak, hogy a munkaterhelés mértékét tekintve a földi mentésben
tevékenykedők szoros nyomon követést igényelnek a stresszterhelés és a megküzdés
szempontjából. Orv Hetil. 2024; 165(23): 900–907.