A pitvarfibrilláció az egyik legfontosabb, klinikai jelentőséggel bíró gyakori ritmuszavar. Önmagában a leggyakrabban stroke-ot, egyéb szisztémás thromboembolisatiót (STE), szívelégtelenséget okozó aritmia. A pitvarfibrilláció 2,5-szeresére növeli a stroke, 5-szörösére a szívelégtelenség kockázatát, 2-szeresére a cardiovascularis mortalitást. Prevalenciája 20 éves életkor felett már 3%, illetve ennél nagyobb a szelektált betegpopulációkban, úgymint hypertoniás, obes, diabeteses, szívelégtelen, veseelégtelen, billentyűbetegségben szenvedő betegek esetében. 65 éves életkor felett pedig a populáció 2,3%-ában fordulhat elő pitvarfibrilláció. Előfordulását a 2010-es évek első felében összességében 33,5 millió főre becsülték (ebből 20,9 millió férfi), de hangsúlyozottan regionális heterogenitások megadása mellett. A pitvarfibrilláció incidenciája 0,2–0,4/1000 főre tehető évente. A prevalencia az európai adatok alapján az 50 év alatti korosztályt vizsgálva 0,12–0,16%, a 60–70 éves korosztályban pedig 3,7–4,2%, míg a 80 éves és idősebb lakosság esetén elérheti 10–17%-ot. Magyarországon az újonnan diagnosztizált betegek aránya 0,46%, 3,1%-os prevalenciával. 2015-ben a pitvarfibrillációval kezelt betegek száma 306 914 fő volt, az újonnan felismert betegek száma pedig 45 333. Európai felmérésekre alapozott becslések alapján 2030-ra 14–17 millió betegnél várható diagnosztizált pitvarfibrilláció, mintegy 100 000/év feletti új diagnosztizált esettel. A fenti adatokból látszik, hogy a pitvarfibrilláció előfordulása növekszik, így megfelelő, korszerű ellátása kiemelt jelentőségű mind az alapellátás, mind pedig a szakellátás szintjén. Jelen publikációban a szerzők a pitvarfibrillációban szenvedő páciensek antikoaguláns kezelésére vonatkozó ajánlásokat és kihívásokat mutatják be.