A hepatitis C-vírus-fertőzés a Föld lakosságának 2-3%-át érinti és a betegséghez társuló egyéni következmények mellett igen jelentős össztársadalmi gazdasági problémát jelent. A kiadások elsősorban a nagyszámú fel nem ismert vagy előrehaladott stádiumban felismert betegnél kialakuló májcirrhosis szövődményeihez, a hepaticus encephalopathia, az ascites, a varixvérzés és a hepatocellularis carcinoma ellátásához, valamint a májátültetéshez kapcsolódnak. Nem elhanyagolhatók ugyanakkor a munkában töltött minőségi életévek számának csökkenése miatti veszteségek, valamint a fertőzés kezelésének költségei sem. Utóbbiak az új, interferonmentes terápiák megjelenésével némiképp megemelkedtek a korábbi, proteázgátlóval együtt vagy a nélkül alkalmazott pegilált interferon plusz ribavirin terápiákhoz képest, ugyanakkor komoly megtakarítást jelenthet, hogy lényegesen kevesebb mellékhatással és ehhez kapcsolódó költséggel kell számolni. A témakörben megjelent közlemények szerint a fertőzöttek szűrőprogramokkal történő megtalálása és hatékony készítményekkel történő kezelése rövid távon jelentős többletforrást igényel, de -túl azon, hogy a legtöbbször iatrogén úton okozott betegség meggyógyítása morális társadalmi kötelesség -hosszú távon egyértelműen megtakarítást eredményez. Orv. Hetil., 2015, 156(21), 862-868.
Kulcsszavak: antivirális kezelés, direkt ható antivirális szerek, hepatitis C-vírus, interferon, költséghatékonyság
Financial burden of hepatitis C infection and its treatmentThe worldwide prevalence of hepatitis C infection is 2-3%. In addition to its individual consequences, it generates huge fi nancial impact on national level. In particular, lack of recognition or late diagnosis of the disease is associated with high rate of liver cirrhosis related complications (hepatic encephalopathy, ascites, variceal bleeding, hepatocellular carcinoma) and/or demands liver transplantation. Loss of quality assisted life years and/or those spent in employment, reduced work productivity, as well as costs of antiviral therapy also contribute to the fi nancial burden. The costs of new interferon-free therapies may exceed the prices of previous pegylated interferon based therapies with or without protease inhibitors; however, shorter treatment durations and extremely low rates of severe side-effects with much less related expenses can reduce total costs of these treatments. In addition to the moral obligations, published cost-effectiveness analyses conclude that early diagnosis and treatment of this primarily iatrogenic infection through organized screening programs and wide access to effective therapies may lead to long term fi nancial benefi t. Rövidítések ABT3D = ombitasvir/paritaprevir/ritonavir+dasabuvir; ASV = asunaprevir; CHC = krónikus C-vírus hepatitis; DCV = daclatasvir; F0-F4 = májfi brosis-stádiumok; G1-G7 = hepatitis C-vírus genotípusok; HCC = hepatocellularis carcinoma; HCV = hepatitis C-vírus; ICER = (incremental cost-effectiveness ratio) növekményi költséghatékonysági arány; IFN = interferon; LDV = ledipasvir; peg-IFN ...