A tanulmány a mainstream közgazdaságtanban elterjedtté vált közepes jövedelmi csapda fogalmának újraértelmezésére vállalkozik politikai gazdaságtani szemszögből. A világrendszer-elemzés és a mosolygörbe elméletének segítségével kidolgozza a részvétel és önerő modelljét és ebben az új keretben értelmezi a közepes fejlettségű országok csapdáját. A részvétel stratégiájának célja a globális munkamegosztásban való részvétellel járó felzárkózást segítő termelési, fogyasztási és intézményi tényezők elérése, míg az önerő stratégia a részvétellel járó felzárkózást gátló tényezők neutralizálására irányuló erőfeszítéseket takarja. A tanulmány ezek alapján kétféle közepes fejlettségi csapdát különít el. Egyrészt a kizáródási csapdát, amely az önerőre való egyoldalú fókuszálásból következik. Másrészt a kiszolgáltatottsági csapdát, amely a részvételre való egyoldalú fókusz eredménye. A modell amellett érvel, hogy a felzárkózás csakis a részvétel és önerő harmóniája esetén érhető el. Emellett a tanulmány történeti értelemben dinamizálja a koncepciót, összekötve azt a globalizáció szakaszaival. Rámutat, hogy a második világháború után a globalizáció beágyazott liberális szakaszában a kizáródási csapda, míg a globalizáció neoliberális szakaszában a kiszolgáltatottsági csapda veszélye erősödött meg. A tanulmány továbbá a részvétel és önerő megközelítését alkalmazza a kelet-közép-európai országok közepes fejlettségi csapdájának elemzésére. A szocialista tervgazdaságokat a kizáródási csapdával, míg a rendszerváltások után kibontakozó, függő piacgazdasági modellt a kiszolgáltatottsági csapdával azonosítja.