A modern városfejlesztés tükrében a városi kihívásokra reagálva különböző társadalmi-technikai innovációk terjedtek el, amelyek jól definiálható megoldásokat kínálnak. Az 1970-es évektől kezdődően a fejlett országokban különös tekintettel a városi terekben kialakult az úgynevezett ’backseat generation’, azon gyerekek csoportja, akiket szüleik nap mind nap autóval fuvaroznak az iskolába. Ezen jelenségnek számos negatív hatása van a gyermekekre, a környezetre és a városi terekre. Jelen tanulmány a városi közlekedésszervezés, azon belül is a napi rendszerességű iskolába járás problematikáját járja körül. Célja szakirodalmi elemzés alapján olyan jó példák bemutatása, mint a pedibusz és a bicibusz, amelyek a „slow city” koncepció tükrében a lokális értékekre és erőforrásokra helyezik a hangsúlyt. A tanulmány az utóbbi években Magyarországon is meghonosult pilotprogramok (gödöllői pedibusz és pécsi bicibusz) bemutatásával és értékelésével zárul. Ezen programok egyrészt felügyelt, biztonságos, csoportos megoldást kínálnak az iskolás gyermekeknek és családjaiknak az iskolába járáshoz, másrészt pedig közösséget építenek a különböző generációk között.