Az egészségügyi szervezetek controllerei a rendszeres és ad-hoc fenntartói beszámolók készítése folytán a szervezet joker szereplőjévé váltak, némely felső vezető a bizalmi kapcsolat megléte esetén kiemelten számít munkájukra. Mégse lehet business partnernek nevezni a controllereket: nemcsak a megnevezés idegen a kórházakban, hanem maga a controller bevonódása a vezetésbe, belső tanácsadási funkciója és a közös felelősségvállalás intézménye is. Az orvosszakmai területről érkező, úgynevezett hibrid controllereket hazánkban alig találunk, egyrészt az orvosszakma és az „adminisztráció” ritkán fér meg egymás mellett, másrészt akinek „érzéke, készsége, képessége van hozzá, az hamar vezetői pozícióba kerül”, vagy akár a magánegészségügyi szférában kamatoztathatja tudását. A szerző jelen kutatásában a kórházi controlleri funkciót és tipizálást egyéni (vezetői, szakértői és fenntartói) és fókuszcsoportos mélyinterjúkon gyűjtött, longitudiális adatok alapján mutatja be, kiemelve az esetleges negatív változásokat, illetve fejlődéseket. Az interjúk fontosabb elemeivel azonosít mintázatokat, az összefoglalásban pedig a nemzetközi szakirodalmi és a hazai tapasztalatokat is összeveti.