Previous studies have reported that the use of incisional negative pressure wound therapy (INPWT) might reduce the incidence of wound infections, although its mechanism remains unknown. We designed a prospective study to explore the effects of INPWT on different stages of the wound healing process. After meeting the inclusion criteria, 108 patients were enrolled. Based on exclusion criteria four patients were excluded and 104 patients were randomised into two groups. INPWT was applied after primary closure of the midline sternotomy in the study group (n = 52), while conventional wound dressing was applied in the control group (n = 52). We documented the incidence of deep sternal wound infections and analysed the pre‐ and postoperative inflammatory biomarkers and scar size in both groups. No wound infections were observed in the study group compared with six cases (11.1%) in the control group, (P = .026). No significant differences were observed in the inflammatory biomarkers between the groups. Scar size was significantly smaller in the study group. We concluded that INPWT has less effect on the inflammatory phase and appears to have more effect on the proliferation phase through pronounced scar formation.

Absztrakt: Bevezetés: A szívműtéteket követő súlyos vérzés és transzfúzió jelentősen növeli a szövődményrátát és a mortalitást. A vérző beteg hatékony kezelésének feltétele a ’sebészi’ és a coagulopathiás vérzés korai diagnosztikája. Rotációs thromboelastometria alkalmazása segíthet a reoperáció indikációjának felállításában, és célvezérelt haemostasisterápiával csökkentheti a vérveszteséget, a transzfúziót és a költségeket. Célkitűzés: Korábbi betegeink vérzéses adataiból származtatott intézeti vérzéses-reoperációs protokoll kidolgozását és a módszer hatékonyságának vizsgálatát tűztük ki célul. Módszer: Az osztályunkon korábban operált 1011 beteg (kontrollcsoport) adataiból a coagulopathiás és a ’sebészi’ vérzés megkülönböztetésére statisztikai algoritmust hoztunk létre. Vérzéses-reoperációs protokollunkban az algoritmust viszkoelasztikus koagulációs teszttel és rizikóbesorolással együttesen alkalmaztuk. Egymást követő 112 operált betegünknél megvizsgáltuk a reoperációk gyakoriságát, indikációit, valamint a protokollnak a transzfúziókra és a direkt költségekre kifejtett hatását, korábbi gyakorlatunkkal összehasonlítva. Eredmények: A vérzés miatt végzett reoperáció gyakorisága nem különbözött a vizsgált és a kontrollcsoport között (6,2% vs. 5,4%; p = 0,584). A reoperált betegeknél a vérzés-protokollcsoportban coagulopathiás vérzés önmagában nem, míg a kontrollcsoportban 12,7%-ban fordult elő. A vérzéses-reoperációs protokoll alkalmazása mellett csökkent a vérzés (p = 0,026), több betegnél alkalmaztunk fibrinogént (p<0,001), protrombinkomplex-koncentrátumot (p<0,001), tranexámsavat (p<0,001); a vörösvérsejt-transzfúziók száma 30%-kal csökkent (1,7 ± 2,6 E vs. 2,3 ± 3,3 E; p = 0,012); a friss fagyasztott plazma vagy thrombocytatranszfúziók esetén a különbség nem volt szignifikáns. A módszer alkalmazásával betegenként –20 333 Ft, aktivitásalapú költséggel számolva –38 200 Ft költségmegtakarítást értünk el. Következtetés: Vérzéses-reoperációs protokollunk alkalmazásával csak ’sebészi’ vérzés miatt végeztünk reoperációt, több esetben alkalmaztunk faktorkészítményt, antifibrinolitikumot, csökkent a vérveszteség, a vörvösvérsejt-transzfúziók száma, és költségmegtakarítást értünk el. Orv Hetil. 2020; 161(34): 1414–1422.