Az utóbbi évtizedek orvosi kutatásainak egyik tartósan kiemelt területe a szénhidrátháztartás zavarai és a rosszindulatú daganatok közti metabolikus és molekuláris kapcsolatok részletes elemzése, amely folyamatosan újabb és újabb daganatellenes terápiák kifejlesztésének és bevezetésének lehetőségét vetíti előre. Epidemiológiai, preklinikai és klinikai vizsgálatok alapján ma már biztosan tudjuk, hogy az előrehaladott cukorbetegség számos daganat képződésében önálló rizikótényezőként szerepelhet, sőt a tumorkockázat növekedése akár már praediabeteses kórállapotokban jelentkezhet. Napjainkban ugyanakkor azt is teljes bizonyossággal kimondhatjuk, hogy a kétfajta kórkép közti kapcsolat fordított irányban is fennáll. Közismert tény, hogy a malignus daganatok a gazdaszervezetben olyan metabolikus és molekuláris változásokat idéznek elő, amelyek egy idő után a korai diabetesre jellemző inzulinrezisztens állapotot okoznak. Ez a tumor által generált inzulinrezisztencia a betegek egy részénél akár másodlagos cukorbetegség kialakulásához is elvezethet, amelyet a jelenleg alkalmazott antineoplasztikus terápiák esetleges diabetogén effektusa csak tovább súlyosbíthat. Az utóbbi években a rosszindulatú daganatos megbetegedések és a 2-es típusú diabetes mellitus szoros kapcsolatának molekuláris okait feltárni kívánó kutatások a figyelmet a RAS és a PI3K jelátviteli utak központi szerepére irányították. Ezek megváltozott működése ugyanis a teljes sejtciklust, a komplett celluláris metabolizmust, a sejtek növekedését és proliferációját, vagyis a sejtek túlélését jelentősen befolyásolja, részben a tumorképződés és tumorprogresszió, részben pedig az inzulinrezisztencia létrejötte felé tolja. Ma már tudjuk, hogy a molekuláris ok-okozati viszonyok aligha érthetők meg az IGF-receptorok, valamint a RAS és a PI3K jelátviteli utak működésének és kapcsolódási pontjainak megismerése nélkül. Éppen ezért munkánkban a legfontosabb metabolikus összefüggések felvázolását követően a közös molekuláris háttér részleteire fókuszálunk. Orv Hetil. 2022; 163(39): 1535–1543.

A 2-es típusú cukorbetegek száma a világban évről évre növekszik. Hazánkban a diabetes mellitus felnőttek körében mért prevalenciája mára elérte a 9,1%-ot. Mindez egyre fokozottabb egészségügyi és gazdasági terhet ró a társadalomra. Szinte magától értetődő, hogy a gyógyszeriparra jelentős nyomás nehezedik az újabb, hatékonyabb és biztonságosabb antidiabetikus terápiák fejlesztése céljából. Ennek következtében mind nagyobb figyelem irányul az antidiabetikumok általános metabolikus effektusain túl az előnyös vagy hátrányos hatásaik megismerésére is. A vércukorszint alacsonyan tartásával, valamint a szénhidrát-, a fehérje- és a zsíranyagcsere kontrollálása révén minden hatóanyag rendelkezik egyfajta indirekt daganatellenes befolyással. Emellett többüknél jelentős saját vagy direkt antitumorhatás is valószínű, ám egyeseknél felmerül a tumorpromóciót minimálisan elősegítő szerep is. Fontos megjegyezni, hogy az utóbbi lehetőséget elsősorban preklinikai, experimentális adatok vagy csak rövid időtartamú klinikai vizsgálatok eredményei alapján vetették fel, viszont az antidiabetikumok biztonságosságát nagy esetszámú, multicentrikus, randomizált és kontrollált vizsgálatokból nyert adatok támasztják alá. Egyelőre a metformin az egyetlen hatóanyag, amely többféle tumorlokalizációban, illetve monoterápiában vagy egyéb antidiabetikus szerekkel, inzulinokkal, sőt akár bizonyos citosztatikumokkal és biológiai terápiákkal innovatívan kombinálva is igazoltan csökkentheti a daganatkockázatot. Több antidiabetikum esetében a tumorprevencióban játszott szerep megerősítésére a rendelkezésre álló adatok vagy nem elégségesek, vagy nem teljesen egyértelműek. Munkánkban e téma olykor valóban ellentmondásosnak tűnő, irodalmi hátterét részletesen áttekintve, a ma alkalmazott antidiabetikumok biztonságos használatáról győződhettünk meg. Felvetettük, hogy a jövőben a diabeteses és nem diabeteses betegek hatékonyabb rákmegelőzésében és onkoterápiájában akár a tumorspecifikusan optimalizált antidiabetikus terápia is fontos tényező lehet. Orv Hetil. 2022; 163(40): 1575–1584.

A rosszindulatú daganatok és a diabetes mellitus epidemiológiai mutatói hasonlóan változnak, vagyis a világban a rák- és a cukorbetegek száma egyaránt dinamikusan növekszik. A közös metabolikus és molekuláris háttérrel is magyarázhatóan mind gyakrabban fordul elő, hogy a két kórállapot egyazon betegen szinkrón vagy metakrón módon manifesztálódik. Ebből adódóan egyre több esetben szükséges egyidejű kezelésük. Mindez egy új tudomány, az onkodiabetológia alapjait is megveti, melynek egyik fontos célja lehet az antineoplasztikus és antidiabetikus terápiák kombinációinak optimalizálása. A tumorellenes készítmények tekintetében figyelembe kell venni a komplex anyagcserét befolyásoló mellékhatásaikat, különösen az inzulinrezisztenciát fokozó és az inzulinszekréciót csökkentő diabetogén effektusaikat. Az antidiabetikumok vonatkozásában pedig mérlegelni szükséges a tumorprevencióban betöltött általános szerepüket, valamint a kemoterápiák toxicitását mérséklő és a daganatok kemorezisztenciáját áttörő hatásaikat. Jelen közleményünkben megvizsgáljuk az antineoplasztikus ágensek effektivitásának és a szervezet glükometabolikus állapotának összefüggéseit, a diabeteses rákbetegek onkoterápiájának sajátosságait, valamint áttekintjük a diabetogén hatás szempontjából legnagyobb súlyú citosztatikus szereket. Ismertetjük a másodlagos diabetes főbb tulajdonságait és altípusait, illetve részletesen tárgyaljuk a daganatok és a daganatellenes kezelések által kiváltott hyperglykaemia és cukorbetegség, különösen a pancreatogen diabetes specifikus jellemzőit. Végül az onkodiabetológiának a daganatos betegek ellátásában betöltött helyét és szerepét igyekszünk meghatározni. Kutatásaink során részletesen felmértük az onkológiai gyakorlatban jelenleg használt klasszikus citosztatikumok, molekulárisan célzott terápiák, valamint a különböző endokrin manipulációk glükometabolikus hatásait. Ehhez közel 300 gyógyszer törzskönyvi leírását és irodalmi hátterét tekintettük át. Megállapítottuk, hogy minden harmadik daganatellenes hatóanyag kedvezőtlenül befolyásolhatja a szénhidrátháztartást. Tapasztalatainkról részletesebben további közleményeinkben számolunk be. Orv Hetil. 2022; 163(41): 1614–1628.

Bevezetés: Hazánkban az obesitas, a 2-es típusú diabetes és a rosszindulatú daganatok egyaránt népbetegségnek számítanak. Hasonló epidemiológiájuk alapját a részben közös anyagcsere képezheti. Célkitűzés: A daganatos betegek glykaemiás és tápláltsági állapota, valamint a rákbetegség kórlefolyása közti metabolikus kapcsolat bizonyítása, illetve a noninzulin-antidiabetikumok – elsősorban a metformin – tumorellenes effektusának megerősítése. Módszer: Békés vármegye onkológiai ellátásában 1224 beteg adatait dolgoztuk fel. A testtömegindex és vércukorszint értékének, valamint a 2-es típusú diabetes jelenlétének és terápiájának függvényében vizsgáltuk a tumorprogressziót, illetve a daganatstádium viszonyában elemeztük a glykaemiás és tápláltsági állapot változását, valamint a cukorbetegség előfordulását. Eredmények: A malignus cachexia ellenére relatíve nagy arányban (23,28%) tapasztaltunk obesitast vagy annak megfelelő testtömegindex-értéket, melyhez gyakrabban társult áttétes tumorstádium. A felnőtt népességhez viszonyítva a 2-es típusú diabetes gyakoribb előfordulását (20,34%) tapasztaltuk. Primer májsejtes (60%, p<0,001), hasnyálmirigy- (50%, p<0,001), húgyhólyag- (50%, p<0,001), prosztata- (50%, p<0,002) és endometriumrák (50%, p<0,02), valamint postmenopausalis emlőrák (30%, p<0,006) esetében a vizsgált populáció többi részéhez képest ennél is magasabb diabetesarányt észleltünk. A noninzulin-antidiabetikumokkal kezeltek körében metformin alkalmazása esetén volt a legalacsonyabb a metasztatikus stádium gyakorisága, illetve a legmagasabb a testtömegindex és a vércukorszint. Megbeszélés: Vizsgálatunkban a 2-es típusú cukorbetegséggel leggyakrabban társuló daganatok sorrendje összhangban állt az irodalmi adatokkal. A tumorprogressziót kísérő inzulinrezisztencia kialakulását az anyagcseregyógyszerek hatékonyan késleltetik. A metformin összetett antimetasztatikus hatása a glükóz- és súlykontrolltól függetlenül is érvényesülhet. Következtetés: Eredményeink alapján szakmailag javasolható a diabetesesek célzott rákszűrése, illetve az egyes daganatokat kísérő glükometabolikus zavarok keresése, megfelelő antidiabetikus terápiája, elsősorban a metformin és az újabb noninzulin-antidiabetikumok alkalmazása. Mindezek révén a rákellenes küzdelem még hatékonyabbá tehető. Orv Hetil. 2023; 164(23): 900–910.