Tanulmányunkban áttekintjük az értelmi akadályozottság fogalmát, elindulunk a múltból, majd a jelenből kiindulva eljutunk a jövőig. A múlt kapcsán felelevenítjük azokat a definíciós törekvéseket, amelyek meghatározóak voltak a célcsoporttal kapcsolatos legújabb megközelítések és aktuális dilemmák szempontjából. Végül megpróbálkozunk azzal, hogy a magyar célcsoportdefiníciókat a fogyatékosság főbb megközelítési modelljei szerint kategorizáljuk. Tisztázzuk az értelmi fogyatékosság, az intellektuális képességzavar, az értelmi akadályozottság és a tanulási akadályozottság fogalmak viszonyát, elsősorban a gyógypedagógia nézőpontjából. Láthatóvá válik a fogalmi megközelítések változásain keresztül a klasszifikációs rendszerek feloldódása, az adaptív funkciók előtérbe kerülése az intelligenciahányadossal szemben. Nagy hangsúlyt fektetünk az emberi jogi modell bemutatására, ami az egyes ember közösségi, társadalmi környezetének jelentőségére és felelősségére fókuszál. Így eljutunk a társadalmi szerepvállalás kiemelten fontos kérdésköréig. A jövőkép kapcsán megállapítjuk, hogy az emberi jogi és támogatási szükségletalapú megközelítés már jelentős hatással van a tudományterület és a képzés fejlődésére is. Ezt a személetet bővítheti az evidenciaalapú gyakorlat megjelenése és a szolgáltatásalapú szemlélet itthoni meghonosodása is. A tudományterület az elmúlt évtizedekben dinamikus fejlődésen ment keresztül, és ez még most sem ért véget. Ezért fontosnak tartjuk, hogy legyen egy olyan összefoglaló tanulmány a folyamatok múltbeli és jövőbeli alakulásáról, amely segít eligazodni a kifejezések és értelmezések sokszínűségében. Kulcsszavak: értelmi akadályozottság, intellektuális képességzavar, fogalmak, támogatási szükséglet, fogyatékosságmegközelítési modellek, klasszifikáció

Háttér és célok: Kutatásunk az értelmileg akadályozott gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógusok és szülők kapcsolattartási mintázatait vizsgálja a gyógypedagógusok szemszögéből, kitérve az alkalmazott kapcsolattartási formákra, a kapcsolattartás során érintett tartalmakra, a kapcsolathoz fűződő benyomásokra és érzésekre, valamint esetleges javaslataikra, melyek a jövőben bővíthetik a gyógypedagógusok eszköztárát a kapcsolattartás tükrében. A téma jelentősége a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban jellemző multidiszciplináris teamek fontosságában rejlik, aminek mai értelmezésben a szülő is részese. Az elmúlt években a téma nagyobb teret kapott az oktatáspolitikai és társadalmi változások nyomán, azonban a kutatások főként többségi pedagógusokra és szülőkre fókuszálnak, holott az értelmileg akadályozottak pedagógiája területén mindig is kiemelt jelentőségű volt a szülőkkel való együttműködés. Célunk, hogy feltárjuk a gyógypedagógusok kapcsolattartási szokásainak mintázatait, felmérjük a kapcsolathoz fűződő érzelmeiket, benyomásaikat, valamint a kapcsolattartáshoz fűződő javaslataikat, igényeiket, s ezen eredmények alapján felismerjünk a gyakorlatban is hasznosítható támogatási lehetőségeket, valamint feltérképezzük azokat a területeket, melyeket szükséges volna tovább vizsgálni. Módszer: Kutatásunk módszeréül az online önkitöltős kérdőívet választottuk, amihez 17 kérdéses kérdőívet állítottunk össze a feldolgozott kutatások alapján. Eredmények: A kapcsolattartási formák tekintetében a válaszadók a párbeszédre alkalmas módszereket preferálják és ezeket is ítélik leghasznosabbnak; a vártnál magasabb arányban jelent meg a közösségi média használata. A válaszadók háromnegyede pozitívnak értékeli a szülőkkel való kapcsolatát. Tartalom tekintetében főként a gyermeket közvetlenül érintő kérdésekről beszélnek. Következtetések: A kapcsolattartási formák alkalmazási gyakorisága összefüggést mutat hasznosságuk megítélésével. Az 1-5 éve pályán lévő válaszadók az átlagnál alacsonyabb arányban érzik magukat maximálisan felkészültnek és elégedettnek, ők igényelnék leginkább az ezirányú továbbképzéseket és saját kommunikációjuk fejlesztését. Hasonló tendenciát találtunk a több mint 15 éve pályán lévő gyógypedagógusoknál is, érdemes volna tehát mind a pályakezdők lehetséges támogatását, mind a több mint 15 éve pályán lévő gyógypedagógusok elégedettség-érzésének befolyásoló tényezőit – mint a kiégés, oktatáspolitikai és családszerkezeti változások – vizsgálni. Ezen felül érdemes lenne vizsgálni, hogy a közösségi média térnyerése milyen hatással van a gyógypedagógusok és szülők kapcsolattartására. Kulcsszavak: Szülő-gyógypedagógus kapcsolat, szülő-gyógypedagógus kommunikáció, kapcsolattartás, szülői bevonódás

Módszer: Jelen munkánk esettanulmány, egy adott lakóközösség 4 tagjának megadott időszakokban – a közös vacsora előkészítése és elköltése során – videóval rögzített nonverbális kommunikációs megnyilvánulásainak kvalitatív és kvantitatív elemzése. Megfigyeltük a lakók[1] egymás felé irányuló, valamint két eltérő kommunikációs stílusú segítővel[2] megvalósuló interakcióit. Mivel a lakóközösség hagyományai közt szerepel a „csendes vacsora” – ekkor nem történik verbális megnyilatkozás –, a „beszélgetős” és „csendes” alkalmakkor jellemző nonverbális megnyilatkozások egybevetésére is sor került. Eredmények: Az értést támogató illusztráló gesztusokat (Wacha, 2011) a lakók leginkább az önkifejezésre használják. Az irányító gesztusok vonatkozásában kapott eredmények megerősítik a szakirodalmakban (pl. Hódi, 1981) leírtakat, miszerint leginkább a domináns fél használja ezen jelzéseket. Az önmagát nehezen kifejező értelmileg akadályozott személy a feszültséggel teli helyzetekben szorongással reagálhat, ami testet ölthet a gesztikulációban is. A Horányi-féle participatív modellben értelmezve (Horányi, 2006) a lakók és a segítők közötti eltérő kommunikációs szubkultúrához tartozásból fakadó szakadék áthidalásához a lakók számára eszközként szolgálhatnak az illusztráló gesztusok. Következtetések: Az értelmileg akadályozott személyeket támogató neurotipikus emberek jelentős hatással vannak a támogatott emberek kommunikációs szerepbetöltésére, valamint az interakcióik tartalmi és dinamikai aspektusaira. Ebből kifolyólag elengedhetetlen a segítő személyek tudatos háttérbe húzódása, valamint a szimmetrikus kommunikációs helyzetek megteremtése. Kulcsszavak: értelmi akadályozottság, felnőtt, nonverbális kommunikáció, gesztikuláció, lakóotthon. [1] A vizsgálati helyszínül szolgáló lakóotthonban élő, értelmileg akadályozott személyek. [2] A lakóotthon közösségének azon neurotipikus tagja, aki az értelmileg akadályozott személyeket a mindennapi helyzetekben, feladatokban támogatja.