Az emberi erőforrás szervezeten belüli szerepe az utóbbi évtizedek során egyre inkább felértékelődött. Emellett kontextuális jellege egyre fontosabbá vált a globalizálódó világban. Ez utóbbi tekintetében azonban több ellentétes álláspont látott napvilágot. Bár több szerző feltételezi egy minden szervezet számára kívánatos „best practice“ létezését, számos tanulmány szerint a HRM területe az, amely leginkább tükrözi a helyi környezeti sajátosságokat, ezért legkevésbé e területen várható egy univerzálisan alkalmazható gyakorlati modell kialakulása. A kutatás alapját a Cranfield Network legutóbbi három felmérésének (2005, 2010, 2016) adatai adják, melyek vizsgálata során az egyes országcsoportok HRM gyakorlatának jellegzetes vonásait igyekszünk megragadni. Feltételezzük, hogy regionális szinten eltérések tapasztalhatók, emellett azonban mutatkoznak azonos irányú változások is, amelyek a nemzetköziesedésnek tudhatók be. A kutatás eredményei szerint minden vizsgált aspektusban kimutathatók az országcsoportok közötti különbségek, és az esetek többségében felfedezhetők közös változási irányok, melyek több HR területen az összes országcsoportra igazak. A kutatás azt a nézőpontot igyekszik alátámasztani, miszerint a külső környezet – ideértve a kultúrát és a hagyományokat is – szerepet játszik a HR gyakorlatok kialakulásában. Ennek révén a rendelkezésre álló adatok alapján kívánunk átfogó képet adni a HRM régiónkénti jellegzetességeiről, az országcsoportok közötti különbségekről és hasonlóságokról, amelyek hozzájárulhatnak a HR funkció gyakorlati szempontú megfontolásaihoz.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.