A technológia fejlődése és az internet térnyerése új trendeket indított el a turizmusban is. A közösségi média használatának terjedésével az élmények online megosztása, keresése egyre népszerűbbé válik, mely egyrészt befolyásolhatja az utazási döntések meghozatalát, másrészt hozzájárulhat az adott desztináció imázsának javításához, ismertségének növeléséhez. A fesztiválok, különösen a zenei fesztiválok évek óta egyre több – elsősorban fiatal – turistát vonzanak, akik túlnyomó többsége a közösségi hálózatokat használja élményei megosztására. Kutatásunk során a Szegedi Ifjúsági Napok és a Green Future fesztiválozói körében végeztünk kérdőíves felmérést, melyben a közösségi média fesztiválturizmusra gyakorolt hatása mellett vizsgáltuk, hogy a megkérdezettek hogyan ítélik meg a fesztiválok desztinációra gyakorolt hatásait. Ezek közül az imázserősítő hatás megjelenését több módszerrel is vizsgáltuk. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a megkérdezett fesztiválozók nagy jelentőséget tulajdonítanak élményeik megosztásának és jelentős arányban használják a közösségi médiát információk keresésére. Megállapítható az is, hogy a két könnyűzenei fesztivál hozzájárul a települések imázsának alakításához, hiszen mind a vizsgált bejegyzésekben, mind a válaszadók asszociációiban többször együtt jelentek meg.
As a remarkable trend, social media is becoming a primary source of information and impressions about tourism destinations. Travelers, especially the young generations are using intensively the information from the web in their decisions and they have widely adopted social media in order to search for advice, share and annotate their experiences. The recent shift towards more visual content can even more strongly affect others' consumption habits, (touristic) decisions, image and opinions on different places and events. Knowing about traveling habits and decision-making processes of young generations can be useful for the tourism service suppliers, because their habits can substantially affect the future tourism development directions. The aim of this study was to analyze the role and importance of social media usage in travel decision-making among the young participants of music festivals in Vojvodina and Hungary. On the one hand, we made a questionnaire survey among the participants of two festivals from the Y and Z generations in the study area (in Green Future of Ada and in the Youth Days of Szeged), and among the students from the University of Szeged, who usually visit festivals. As social media can indirectly contribute to the promotion of festivals and settlements through the public posts of the festivals, on the other hand we analyzed the posts of the selected music festivals on a photo-sharing site (Instagram), searching the hashtags which refer to the places of the festivals. Based on the results it can be concluded that young people's travel and festival decisions are considerably influenced by social media, so the role of online marketing can be significant to reach these generations. Therefore, the shared social media content linked to festivals can make some places better known by shaping their image. With the improved image these posts can contribute to attracting more tourists.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.