No abstract

ABSTRACT.Purpose: To compare the effectiveness for the patient of retrobulbar anaesthesia (RBA) and topical anaesthesia (TA) in cataract surgery by phacoemulsification. Methods: We performed a prospective, randomized study on 115 patients operated at our clinic using the two anaesthesia techniques. The RBA group comprised 57 patients (20 women, 37 men; age 72 ± 10 years); the TA group comprised 58 patients (20 women, 38 men; age 74 ± 10 years). Measured parameters were: blood pressure; heart rate; blood oxygen saturation level; serum adrenaline, noradrenaline and cortisol levels; white blood cell count; indicated pain during the procedure, and pain as reported by the patient afterwards. Two psychological tests were used: the State)Trait Anxiety Inventory (STAI), and the patient-selected face-scale test. Statistical analysis was performed using Student's t-test and the chi-square test. Results were also analysed using a logistic regression model. Results: Both types of anaesthesia were adequate for the surgical procedure. In the RBA group fewer patients experienced pain during surgery (p < 0.01) and fewer recalled any perioperative discomfort. With RBA the objective parameters were more stable than with TA, and systolic blood pressure was significantly lower (p ¼ 0.01). The logistic model was able to predict perioperative pain with 93% certainty. Pain sensitivity was higher in younger patients and in patients with higher initial cortisol and noradrenaline serum levels. Conclusions: Both methods of anaesthesia are appropriate, but phacoemulsification with TA is more painful than with RBA. In hypertonic patients and younger patients who are more susceptible to pain, TA should be avoided or used in combination with individualized sedation.

Theoretical background: Research on burnout has widespread interest in mental health sciences. The Demands-Resources Model of Burnout represents a new direction in research. Similarly to the most popular model of burnout, the Multidimensional Model, it embeds burnout in an organizational framework. Goals: The purpose of this study is to analyze the dimensionality and divergent validity of the Mini Oldenburg Burnout Questionnaire (MOLBI), the measurement tool of the Demands-Resources Model. Our work also tests the multidimensional theory, which posits that the burnout dimensions are independent of one another and do not form a global burnout factor. Method: Participants' (n = 406 people, 59.1% female) mean age was 39.4 (SD = 11.06) years and most of them had a graduate degree. In addition to the MOLBI questionnaire, participants completed the Work-Family Balance and Mental Health Test. We conducted a parallel analysis and exploratory factor analysis to analyze the structure of MOLBI; a bifactor analysis and model-based reliability test to analyze the validity of global and specific factors. We assessed the relationships between MOLBI and other parameters with Kendall's tau-b correlation. Results: Our results showed that the original two-factor structure of the questionnaire fit our data best (χ2= 78.489, DF = 26, p < 0.001; CFI = 0.977; NNFI = 0.960; RMSEA = 0.068; RMSEA CI90:0.066-0.070). The reliabilities of factors and global scores were adequate. Besides, the bifactor analysis showed that the global burnout dimension and disengagement subscale had enough explanatory power. The exhaustion factor of burnout was moderately associated with work-family balance and resilience. The disengagement factor was moderately related to creative problem-solving capacity. Conclusions: MOLBI demonstrates appropriate psychometric characteristics and can be reliably used for the assessment of global burnout (with the total score) and disengagement. Therefore, it fits the dimensional perspective of mental health problems. Considering the construct and divergent validity analysis, exhaustion and global burnout show a similar correlation pattern, while disengagement measures the motivational and behavioral aspects of the phenomenon.Elméleti háttér: A kiégés kutatása széleskörű érdeklődésre tart számot a mentális- és egészségtudományokban. A kutatásban új irányt képvisel a kiégés Követelmény-Erőforrás Modellje, amely a fogalom legnépszerűbb modelljéhez, a Multidimenzionális modellhez hasonlóan szervezeti keretbe ágyazza a kiégés jelenségét. Cél: Tanulmányunk célja a kiégés Követelmény-Erőforrás Modelljéhez mérőeszközként illeszkedő Mini Oldenburg Kiégés Kérdőív (MOLBI) pszichometriai elemzése. Munkánk kiemelten vizsgálja a multidimenzionális teória egyik alapvető állítását, miszerint a kiégés dimenziók egymástól függetlenek és nem alkotnak egy globális kiégés faktort. Módszer: A vizsgálatban 406 fő vett részt (59,1% nő). Átlagosan 39,4 (SD = 11,06) évesek és legtöbbjük felsőfokú végzettségű. A résztvevők a MOLBI kérdőív mellett a Munkahely-Család Egyensúly és a Mentális Egészség Kérdőívet is kitöltötték. A MOLBI struktúrájának elemzésére parallel analízist és feltáró faktoranalízist alkalmaztunk. A globális és specifikus faktorok létjogosultságának elemzésére bifaktor elemzést és modellfüggő megbízhatósági vizsgálatokat végeztünk. A MOLBI kapcsolatrendszerét Kendall tau-b korrelációval elemeztük. Eredmények: Eredményeink azt mutatták, hogy a kérdőív kétfaktoros eredeti faktorstruktúrája megerősíthető (χ2 = 78,489, DF = 26, p < 0,001; CFI = 0,977; NNFI = 0,960; RMSEA = 0,068 ; RMSEA CI90:0,066-0,070). A dimenziók megfelelő reliabilitás értékekkel rendelkeztek. Emellett a bifaktor elemzés eredményei szerint a kérdőív két faktorának összege - a teljes kiégés dimenzió - is megfelelő magyarázó erővel bírt. A kiégés kimerülés faktora elsősorban a munka-család egyensúllyal, valamint a rezilienciával mutatott közepes erősségű kapcsolatot. Következtetések: A MOLBI megfelelő pszichometriai paraméterekkel rendelkező mérőeszköz, amelynek alkalmazásával mind a teljes kiégés, mind a kiábrándultság megbízhatóan mérhető. Ezáltal jól illeszkedik a klinikai diagnosztikában jelenleg uralkodó dimenzionális szemlélethez. A vizsgálatban használt konstruktum és divergens validitás elemzését figyelembe véve, a kimerültség és a teljes kiégés hasonló korrelációs mintázatot mutat, a kiábrándultság viszont a jelenség motivációs és cselekvéses aspektusát méri.

Kutatásunk célkitűzése a jóllét, az életminőség életkori jellegzetességeinek feltárása volt. Három korcsoportot vizsgáltunk: fiatalok, középkorúak és idősek korosztályát. A kutatásban 161 fő fiatal (18-34 év), 59 fő középkorú (35-64 év) és 87 időskorú (65 év és felette) vett részt, összesen ΣN=307 személy. Jelen tanulmányban főként az idős korcsoport pszichikus jellemzőit ismertetjük. Vizsgálati eszközeink: WHO Jóllét Kérdőív (WBI-5), Beck Depresszió Kérdőív Rövidített változata (BDI-9), Életcél Kérdőív (PIL), Észlelt Stressz Kérdőív (PSS), Reménytelenség Skála (RS), Aspirációs Index Kérdőív (AI), Spielberger - féle vonás-szorongás (STAI-T). A jóllét és a depresszió tekintetében nem kaptunk különbséget a három korcsoport között, ugyanakkor gyenge, de szignifikáns pozitív összefüggés mutatkozott a jóllét és életkor között. Fontos megemlítenünk azt is, hogy a fiatal és az idős korosztályban magasabb volt a depressziósok aránya. Az idős korosztályt külön vizsgálva is megállapítható, hogy a magasabb jóllétről beszámoló nyugdíjasok alacsonyabb depresszió, szorongás, észlelt stressz és reménytelenség érzésről számolnak be, valamint több aspirációról (célokról). Összességében eredményeink azt mutatták, hogy idős korosztályban is hasonló, vagy akár jobb pszichés jóllét elérhető, mint fiatalkorban.

No abstract