A fogágybetegség és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) is a leggyakrabban megjelenő krónikus betegségekcsoportjába tartozik. A fogelvesztéssel járó előrehaladott fogágybetegség a világ 6. leggyakrabban előforduló krónikusbetegsége, mely kb. 743 millió embert érint, míg a COPD világszerte évente átlagosan 3 millió emberéletet követel (ez5,3%-a az összes haláloknak világszerte) és 2016 óta a világ 3. vezető halálokává vált. Egy norvég tanulmány szerinta nagyon súlyos COPD-ben szenvedő, tüdőtranszplantáció előtt álló betegek esetén a parodontitisz prevalenciája megközelítia 44%-ot, szemben a nem COPD-s kontrollcsoport 7,3%-os gyakoriságával. A két betegség összefüggése jelenlegdirekt módon nem bizonyított, ám egyre több tanulmány támasztja alá a két betegség közti kapcsolat lehetőségét.Tanulmányunkban összegezni szeretnénk a jelenleg elérhető szakirodalmi adatokat és ez által betekintést nyújtania két betegség kölcsönhatásába és feltételezett patomechanizmusába. Szükség lenne olyan klinikai vizsgálatokra, melyekbennagy esetszámmal vizsgálnak parodontálisan érintett COPD-s betegeket, így megerősítve vagy cáfolva azta feltevést, miszerint a fogágybetegek parodontális terápiája hozzájárulhat-e a COPD-ben szenvedő betegek életminőségénekjavításához.

Enyhe és közepes krónikus parodontális gyulladások oki kezelését többnyire sikerrel végezhetjük konzervatív módon, nem sebészi terápiával (szubgingivális kürett). A kezelés kézi eszközökkel végezve egyes páciensek számára a megfelelő anesztézia ellenére is kellemetlenségekkel járhat, illetve meglehetősen időigényes. A gépi eszközök (különösena homokfúvó) alkalmazása viszont még nem épült be a mindennapi gyakorlatba. Célunk az volt, hogy a klinikánkon újonnan bevezetett kombinált gépi (ultrahangos és homokfúvással végzett) kürettálással kapcsolatos kezdeti klinikai tapasztalatainkat a hagyományos, kézi eszközzel végzett terápiával összevetve írjuk le. Az összehasonlításhoz a 2019 júniusától 2020 februárjáig terjedő időszakban azonos orvos által a két eljárás valamelyikével kezelt, egyéb betegségben nem szenvedő, nem dohányzó pácienseink betegkartonjait elemeztük. Klinikai paraméterek javulása tekintetében a manuális és gépi eljárás közel azonos hatékonyságot mutatott, ugyanakkor gépi technikával a kezelések hossza szignifikánsan lerövidül, a páciensek pedig a gépi kezelést jóval kevésbé érzik kellemetlennek.