A hatékonyság, mint kulcsfontosságú fogalom, előtérbe kerülésével az állami szektorban mára már elvárás, hogy minden közpénzköltés megfeleljen a „pénzért valódi értéket” (value for money) elvnek, a verseny tisztasága, az átláthatóság, a nyilvánosság és a többi közbeszerzési alapelv mellett. Az Európai Parlament és Tanács 2014/24/EU irányelv hazai implementációnak köszönhetőena 2015-ben hatályba lépett közbeszerzésről szóló törvénybe is bekerült a legelőnyösebb ár-érték elve mint lehetséges bírálati szempont. Ezzel megalapozta a „pénzért értéket” elv alapú beszerzés lehetőségét hazánkban is. A bírálati szempont azonban csak egy része a teljes koncepciónak.A tanulmány célja, hogy a rendelkezésre álló iránymutatásokon keresztül bemutassa az elv sokrétűségét, a beszerzési gyakorlatba való átültetési lehetőségeit és korlátait is.
A tanulmány egy olyan kutatási eredményt mutat be, amelynek fő célja elsődlegesen az Egyesült Királyság területén működő egyetemeken található beszerzési és közbeszerzési oktatási háló feltérképezése, beleértve az oktató intézményeket, tanszékeket, tananyagok felépítését, kötelező és ajánlott olvasmányokat, kapcsolódó oktatókat, azok kapcsolatát és kutatói tevékenységét. A felépített adatbázis fontossága abban rejlik, hogy a vállalatok, szervezetek részéről nagy igény mutatkozik felsőfokú képzettséggel rendelkező beszerzési szakemberek iránt, ezért a beszerzésben rejlő oktatási potenciált nagynak tekinthetjük. A kutatás 31 egyetem 53 képzését foglalja magában. A felépített adatbázis fontossága abban rejlik, hogy a vállalatok, szervezetek részéről nagy igény mutatkozik felsőfokú képzettséggel rendelkező beszerzési szakemberek iránt, ezért a beszerzésben rejlő oktatási potenciált nagynak tekinthetjük. A kutatás 31 egyetem, 53 képzését öleli át.
There is no area of life that coronavirus disease would not have been effected by, not without the field of public procurement. Besides the emergency situation, governments need to secure supply of essential goods and services, not only related to health care, but also in order to maintain public services and take care of wellbeing. Citizens’ expectations towards the performance of public procurement (efficiency, effectiveness and economical) meanwhile did not change, and are at least on the same level as pre-COVID”. The aim of this study is to evaluate the high level general impact of Covid19 on public procurement and its performance. The outcome of the study is varied. There is no significant change in the total figures of the issued notices, also no change in the issuing authorities, so general picture shows stable trend. Indicators of evaluating the performance, include using less economical tenders type increase, which can lead to performance loss, but meanwhile indications of using the most economic tender criteria has been increased, which indicate better performance.
A körforgásos gazdaság jelentősége és hatása a műanyag csomagolóanyag ellátási piacáraThere is an increasing pressure from the public, governments and the industry itself to move towards to a more sustainable world. In 2015 the European Commission launched its action plan for the circular economy (CE), followed by several further legislation and regulation worldwide, sustainability commitments of FMCG and manufacturing companies, retailers, and foundations. The transition from current linear economy to circular economy requires new actions and policies, and impose extra challenges on all participants on the market. Sustainability, especially in relation with plastics, needs to be examined in its entirety. Beyond legislation, this study is investigating how the big players on the market have been influenced by CE, which sustainable goals they target to reach and by when, and whether these targets are aligned with CE. The study also analyses strategy approach and the effect on the organisations' sourcing activities.
Szakmai és politikai viták kereszttüzében alakul a 2021–2027 programozási időszak EU-költségvetése és a források felhasználási rendszere. A „szokásos” bonyolult politikai és szakmai egyeztetési és jogalkotási folyamat a Covid-helyzetre tekintettel további elemekkel bővült, hiszen a krízis megoldásához szükséges eszközök kialakítása is a jelen időszak feladata. A különböző programokat és eszközöket eltérő szabályok mentén, de koherens rendszerben kellene megvalósítani. A többéves pénzügyi keret, az új eszközök, valamint a források felhasználási szabályairól szóló szabályozások egyaránt véglegezés alatt vannak, illetve jelentős politikai vita zajlott a kapcsolódó jogállamisági feltétel miatt. A fő irányok ismerete mellett még mindig sok a nyitott kérdés és bizonytalanság, mindazonáltal párhuzamosan egyidejűleg zajlanak a tervezési előkészületek is, amelyek a kialakuló eszközök segítségével biztosíthatják majd a különböző horizontális és ágazati fejlesztések és intézkedések végrehajtását.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.