Berde éVa-mágó mánuel lászló életkori diszkrimináció a magyar munkaerőpiaconVisszajelzések a fiatalabb, illetve az idősebb nők állásjelentkezéseire Tanulmányunkban az állásinterjúra történő behívás kísérleti tapasztalatairól számolunk be. A kísérletben két munkakör és két fiktív női páros szerepel, mindkettőben az egyik tag fiatalabb, a másik idősebb. Az egyik páros tagjait irodai asszisztensi, a másikét pedig közgazdasági elemzői munkakörökbe jelentkeztettük. A munkáltatók által megküldött visszajelzések/válaszok elmaradása is azt mutatta, hogy a két idősebb jelentkezőt sokkal kevesebbszer hívták volna be állásinterjúra, mint fiatalabb társaikat. A különbség ugyan csak a közgazdasági elemző esetében bizonyult szignifikánsnak, de előjelében mindkét szakmára vonatkozóan megegyezett. A két szakma kvalifikáltsági követelményeinek eltérése is éreztette hatását, mert az idősebb elemzőt sokkal kevesebb állásinterjúra hívták, mint az idősebb asszisztenst, bár a különbség nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak. Cikkünkben valószínűségeloszlások segítségével számszerűsítettük a megfigyelt diszkriminációt. Eredményeink azt mutatják, hogy a munkaadók egy idős munkavállaló fiatal társával megegyező képességeit átlagosan annak csupán 45-67 százalékára értékelik, az elemzői munkakörben még ennél is kisebbek az arányszámok.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: C93, J24, J26, J71, M51.* Jelen publikáció/kutatás az európai unió, magyarország és az európai szociális alap társfinanszírozása által biztosított forrásból az efOp-3.6.2-16-2017-00017 azonosítójú, fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek című projekt keretében jött létre.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.