E tanulmány a „középosztály” mibenlétének problémáját a tőke-munka-viszony felől vizsgálja. A „középosztály” koncepciójával szembeni bírálatának fő oka, hogy az – a látszat ellenére – nem a relacionális osztályelemzés kategóriája. Hiába szerepel benne az osztály fogalma, nem alkalmas viszonyalapú osztályelemzésre, hiszen nem feltárja, hanem elfedi a tőke-munka-viszonyt. A „középosztály” helyett e tanulmány ezért a tőke-munka-viszonyban köztes, illetve közvetítő helyzetű osztályok fogalmát vezeti be. A „középosztály” a demokrácia és a piacgazdaság bázisaként és feltételeként jelenik meg. Azt az eszményt fejezi ki, amelynek teljesülése esetén jólétben és szabadságban, bőségben és biztonságban élve feloldódnak az osztályellentétek, mert munkás és vállalkozó, közalkalmazott és cégvezető, köztisztviselő és cégtulajdonos egyaránt osztozhat az anyagi-fogyasztói jómód és a polgári életforma bőségében. A „középosztályhoz” társított tisztes jómód, biztos egzisztencia, stabil életkeretek, anyagi jólét, képzettség és műveltség, önállóság, függetlenség, autonómia és „polgári” erények – közéleti-politikai aktivitás, civil kurázsi, széles látókör, józan mértéktartás – távolról sem azonosak azon életkörülményekkel, amelyek között a félperifériás társadalmak tőke-munka-viszonyában köztes, illetve közvetítő helyzetű osztályai ténylegesen élnek. A „középosztály” eszménye elsősorban arra alkalmas, hogy kifejezze e köztes-közvetítő osztályok felzárkózási ambícióit és politikai projektek ideológiai kötőanyagaként szolgáljon.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.