BevezetıEurópa szövevényes történelmében a kulturális sokszínőség gyakran okozott köz-vetve vagy közvetlenül konfliktusokat, háborúkat. A relatíve kis területen sok határo-zott identitású nép fejlıdött ki és került szembe egymással mozaikos érdekei szerint. Ez a sokszor fájó történelmi tapasztalat a 20. század második felére elvezette Európát az egységesülés bölcsebb útjára. Ma a belsı sokszínőségbıl elınyt, az érdek-különbözıségek helyett összekötı kapcsot kell kovácsolni. E cél elérésének egyik útja a határ menti regionális együttmőködések lehetısége, amely egyébként az Európai Unióban pénzügyileg is komoly támogatottságnak örvend. A természetes, regionális vonzáskörzetek olyan önállósodási, integrálódási és fejlıdési lehetıségek-kel rendelkeznek, amelyeket jól felismerve és kihasználva nagyobb eséllyel vehetik a saját kezükbe sorsuk egy részének irányítását. A határok elmosódásával jobban érvényre juthatnak ésszerő térségfejlıdési folyamatok, melyek egyes régiók depresszióból való kilábalását is nagyban megkönnyíthetik. Különösen így van ez az olyan területeken, ahol évezredes szerves és közös fejlıdést felszabdaló határ-vonások csonkították a természetes vonzáskörzeteket, és taszították az új határok mindkét oldalán lemaradó pozícióba a településeket. Az olyan nagytájakon, mint amilyen a Kárpát-medence is (gyakorlatilag a mai magyar határvonal mentén végig),