The grey wolf (Canis lupus) is one of the most challenging species to conserve in our modern and crowded world. Due to various factors, most European wolf populations are currently growing. In Hungary, numbers have increased since the 2000s. Although spontaneous recolonisation from Slovakia is considered to be the most likely mechanism by the majority of experts, some stakeholders claim that hand-reared individuals have been released. To determine the origin of wolves in northern Hungary, we analysed samples of free-ranging wolves collected in Slovakia and Hungary as well as samples from wolves in private enclosures in the region. We also included reference samples from domestic dogs. All samples were genotyped at 14 canine autosomal tetranucleotide microsatellite loci (STR) and analysed using multivariate, Bayesian methods. Hungarian wolf samples were also analysed using kinship methods. In the free-ranging wolf samples, all loci were polymorphic with 3–12 alleles. The overall observed (Ho) and unbiased expected (uHE) heterozygosities were 0.60–0.66 and 0.69–0.71, respectively. Parental and sibling relationships were also found among Hungarian individuals: three generations of a pack in the Bükk Mountains were identified. Samples from free-ranging wolves clustered separately from those of captive wolves and dogs. However, genetic similarities were found between Slovakian and Hungarian wolf samples. Our analyses indicate a Slovakian origin of the sampled Hungarian wolves, and we found no evidence that individuals originating in captivity have played any role in the recolonisation process. Kinship relationships and moderate genetic diversity suggest that there is ongoing gene flow across the Slovakian–Hungarian border.

Európában a 20. század végéig, többek között élőhelyük megváltozásának és eltűnésének köszönhetően, a nagytestű emlős ragadozók populációinak csökkenése volt megfigyelhető, de az utóbbi években állományaik újra növekedést mutatnak. A nagyragadozók közvetlen hatással lehetnek zsákmányfajaik populációira, és közvetett módon befolyásolhatják azok viselkedését is. Ezeket a közvetett, a ragadozótól való félelemből adódó, nem letális hatásokat a „landscape of fear” („a félelem tája”) fogalommal jellemzi a szakirodalom. E tanulmányban fő célunk volt, hogy egy szisztematikus forráselemzéssel vizsgáljuk azt, hogy az Európában előforduló három fő nagytestű emlős ragadozó (barna medve Ursus arctos, eurázsiai hiúz Lynx lynx, szürke farkas Canis lupus) esetében kimutatható-e a „landscape of fear” jelensége, illetve amennyiben igen, akkor milyen hatások ismertek pontosan. A szarvasfélék (például gímszarvas, őz) mint zsákmányfajok 67.86%-ban, az egyéb patás fajok (például vaddisznó vagy bölény) pedig 32.14%-ban szerepeltek a kutatásokban. Vizsgálatunk megerősíti, hogy az európai nagyragadozók kimutatható nem letális hatásokat gyakorolnak zsákmányfajaikra. Ezek a hatások az elemzéseink alapján a publikált vizsgálatok 71.43%-ban voltak igazoltak. Az igazolt hatások túlnyomó része az élőhelyhasználat megváltozását jelezte (75%), míg három esetben az éberség megváltozása (15%), két esetben pedig a zsákmányfajok viselkedésének megváltozásával a vegetáció jobb megújulása volt kimutatható (10%). Az észlelt predációs kockázat befolyásolhatja a növényevők élőhelyhasználatát és táplálkozási szokásait is, ezeknek a viselkedésbeli változásoknak pedig kis- és nagyléptékű hatásai is lehetnek a vegetációra és más állatfajokra egyaránt. Tehát, az európai nagyragadozók védelme vagy kezelése akár tájléptékű változásokat is eredményezhet a növény- és állatvilágban.