A hazai turizmus irányítási és szervezeti rendszerét 2016-ban alapjaiban újították meg, amelynek számos új eleme volt. Ezek közül csak a 2016-2017 folyamán lehatárolásra került öt kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározását említjük meg, amelyek a hazai turizmusfejlesztés új, térbeli kereteit adták. 2020 őszén a desztinációs rendszert továbbfejlesztették, ami nemcsak az elnevezések felülvizsgálatát jelentette, de azt is, hogy tizenegy turisztikai térséget határoztak meg, úgy, hogy a korábbi öt mellé hat újat jelöltek ki. Az új térségek közül a Gyula és térsége turisztikai térség áll a legkevesebb, mindössze két településből (Gyula és Békéscsaba). A desztinációs kijelölést a 2019-ben realizált 613 ezer vendégéjszaka mindenképpen indokolta, amiből 520 ezer volt a belföldi vendéghez köthető. Tanulmányunkban a turisztikai térség legfontosabb attrakciót és az azokról alkotott véleményt próbáljuk meg meghatározni, a Gyulára érkezett vendégek kérdőív általi megkérdezése alapján. A Gyulai Vár, a Várfürdő és az Almásy-kastély bizonyult a legnépszerűbbnek Gyulán, de a Százéves Cukrászda ismertsége is magas volt (a válaszadók háromnegyede említette). A megkérdezettek 57,7%-a legalább kettő okot megjelölt, ami miatt felkereste a térséget. A válaszadók 35,2%-a pedig már legalább háromszor tekintette meg a gyulai vár kiállításait.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2024 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.