This paper offers a model for the interpretation of stories as referential scenes in narrative discourses as joint attentional scenes (see Tomasello 1999). It is proposed that narrative interpretation crucially builds on the contextdependent processing of the physical, social, and mental worlds presented by the narrative, pertaining to spatio-temporal relations, interpersonal relations, and the mental states of participants, respectively (see Tátrai 2010a; cf. Verschueren 1999). Set against the background of social cognitive linguistics (cf. Sinha 1999; Croft 2009), the model has a strong pragmatic orientation with its focus on the role of two context-dependent vantage points in the generation of a discourse universe (see Sanders and Spooren 1997). The first is the referential center that forms the basis of the situative grounding of the narrative's spatio-temporal and interpersonal relations. Second, the subject of consciousness plays a fundamental role in providing access to the mental processes of participants. The paper demonstrates the model's applicability by a pragmatic analysis of "That Will Be Fine" by William Faulkner.

1. Bevezetés. Ha a szövegtípus és a műfaj fogalmának, illetőleg a két fogalom viszonyának értelmezéséről folyó szakmai diskurzusba kívánunk belépni, a téma összetettségét szem előtt tartva, érdemes óvatosan és ugyanakkor kellő egyértel-műséggel kijelölni a céljainkat.E tanulmány nem a szövegtípus és a műfaj fogalmi viszonyát tematizálja. E tekintetben osztja KocsáNy PirosKa álláspontját, amely szerint "a mindennapi nyelvhasználat szövegtípusai és az irodalmi műfajok egyformán kétarcú jelensé-gek, amennyiben egyfelől megragadhatók jelenvaló voltukban, struktúrájukban, sajátosságaikban, másfelől egyúttal mind létrejöttükben, mind a folyamatos használatban, elválaszthatatlanul történeti kategóriák is.[…] A szövegtípusok (Textsorte) besorolhatók az irodalmi műfajok mellé" (KocsáNy 2002: 59).1 A szöveg-típust és a műfajt tehát lényegüket tekintve azonos fogalmakként kezeli, és inkább utóbbi terminust részesíti előnyben, legyen szó akár mindennapi, akár irodalmi diskurzusokról (l. ehhez még simoN 2017).A tanulmány ugyanakkor némi távolságot is tart a műfajok szövegnyelvé-szeti, szövegtani kiindulópontú megközelítéseitől (l. azokhoz pl. KocsáNy 1989KocsáNy , 2002KocsáNy , 2006 Tolcsvai Nagy 2001, 2006 valamint vö. simoN 2017). A műfajiság vonatkozásában elsősorban a funkcionális kognitív pragmatika perspektíváját ér-vényesíti (l. összefoglalóan TáTrai 2011, 2017). Ezzel nem csak arra kíván rámu-tatni, hogy a funkcionális kognitív pragmatika szempontjai, illetve fogalmai jól hasznosíthatók a szövegtipológiai kutatásokban. mihail bahTyiNnak (1988) a beszédműfajokkal kapcsolatos koncepciójára reflektálva arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a műfaj lényegi fogalom lehet a pragmatikai kutatások számára is.A tanulmány a műfajokat (szövegtípusokat) a kommunikációs igények adaptív kielégítését megcélzó konstruálás keretében (laNgacKer 2008: 55-89; Tolcsvai Nagy 2013: 129-168), a típus és megvalósulás kölcsönviszonyára alapozva egyfelől diszkurzív kategóriákként, másfelől diszkurzív sémákként értelmezi. Az értelmezés adekvátsága mellett pedig két rövid esettanulmány tanulságaival érvel. Az egyikben * A tanulmány az OTKA 100717 sz. (Funkcionális nyelvészeti kutatás) pályázat támogatásával készült. Köszönet illeti a tanulmány két lektorát, domoNKosi ágNest és simoN gábort a rendkívül alapos és hasznos véleményükért.1 A német Textsorte szövegtípusként történő azonosítása okoz némi terminológiai zavart, bizonytalanságot (vö. a szövegfajta terminussal), ám ennek sem a szisztematikus feltárását, sem az orvoslását nem tűzi ki célul a tanulmány.

No abstract

Building upon the theoretical foundations of social cognitive linguistics, this paper makes the case for considering the speaker’s socio-cultural situatedness in the intersubjective context of joint attention as a key factor in the process of style attribution. Specifically, socio-cultural situatedness is regarded as a crucial component of the speaker’s perspective, playing a decisive role in the construal of style. In order to support this central assumption, the paper presents a two-phase empirical study of style in Hungarian. In the first phase, the authors conducted a questionnaire study to find out which everyday, intuitive labels of style give evidence of the speaker’s socio-cultural situatedness. The questionnaire made use of 12 excerpts of Hungarian university seminars to elicit reflections on style attributions. In the second phase, relying on the results of the first survey, a subsequent questionnaire was conducted. The aim of the second questionnaire was to operationalize folk categories of style attested in the first phase to describe style and measure stylistic markedness. Reconsidering earlier descriptive models, we found that the folk categories of style foreground different aspects of the speaker’s socio-cultural situatedness which – on a more abstract level – can be successfully described by the heuristic scientific categories of socio-cultural factors, which imply the speaker’s socio-cultural attitude to different aspects of style in the recipient’s interpretation. The speaker’s socio-cultural attitude comprises her attitude to the formation of discourse, to the discourse partner, to the value of the topic, to the temporality of constructions and to the norms of the register of the discourse.