This article discusses the prospects of Iranian domestic energy sector by focusing on the latest political and economic developments taking place in connection with the hydrocarbon industry. Although after partial lifting of the sanctions, substantial changes in the Iranian energy sector may present a new, favorable environment for international investments, the political economy of hydrocarbon management in Iran plays a significant role in the definition of current and prospective stakeholders, their aims and interests. This paper analyses existing policies and policy challenges of hydrocarbon management by contextualizing them with historical and political factors. Considering the recent prospects in the Iranian hydrocarbon sector, it is worth keeping only the lower expectations concerning the production boom of the Iranian hydrocarbon industry: due to external market trends (low oil price, oversupply in the market) and a long redistribution process, the most probable scenario proposes a slow and continuous transformation in the oil and gas sectors of the Islamic Republic. In practice, it means that both the extension of export capacity and the involvement of international companies will take place in a gradual, regulated way, in which all the interests of major Iranian political and economic stakeholders have to be considered.

No abstract

Jelen elemzés Törökország (Ankara) és a Kurdisztáni Autonóm Régió (Erbíl) közti politikai és gazdasági  együttműködéseket, érdekazonosságokat és  érdekellentéteket tárja fel a 2014 és 2017 közötti időszakból. Ezt az időbeli keretet két, regionális kihatással rendelkező  esemény jelöli ki. A kezdőpontot az „Iszlám Állam” 2014-re tehető felemelkedése jelenti, zárásként pedig a 2017-es iraki  kurd függetlenségi népszavazás hatásait vizsgálom. A  kettő közti időszakban tanúi lehettünk az Ankara és Erbíl  közti kapcsolatok valaha tapasztalt legintenzívebb  periódusának. A tanulmányban az Ankara és Erbíl közötti  bilaterális viszonyt az iraki kormány (Bagdad)  Törökországgal, illetve iraki kurdokkal kapcsolatos  politikájával összefüggésben értelmezem. Összességében  megállapítható, hogy a regionális felfordulás közepette a  török–iraki kurd kapcsolatoknak sikerült a korábban  kialakított alapvető jegyeit megőrizni, sőt az „Iszlám Állam”  közös kihívása miatt a két fél közti kapcsolat katonai  együttműködéssel is bővült. Bár a 2017-es függetlenségi  népszavazás feszültségekkel terhelte Ankara és Erbíl  kapcsolatát, a felek közti érdekegyezések továbbra is  erősebbnek mutatkoznak az esetleges szakításhoz vezető  széttartó erőknél.

In this complex political and security environment where the legal, political and social boundaries are fluid, the questions I am interested in examining in this article include whether the KRG seeks to instrumentalise (in any way) or securitise (to any extent) the presence of displaced persons in its territory?1 Tamás Dudlák is a PhD student at Corvinus University of Budapest.