Jelen munkánk célja, hogy egy mikológiai szempontból kevéssé kutatott terület újabb adataival járuljunk hozzá a hazai nagygombafajok előfordulásának és elterjedésének alaposabb megismeréséhez. Három eltérő vegetációtípusba tartozó edafikus társulásban kijelölt mintaterületen végzett felmérés során összesen 50 fajt azonosítottunk, melyek 46 nemzetségből kerültek ki. Ennek alapján elmondható, hogy a terület nagygomba-diverzitása jelentős. A felmért területeken azonosított fajok funkcionális csoport szerinti megoszlására a szaprotróf fajok magas aránya (79%) jellemző. A mikorrhizaképzők alacsony részaránya a tápanyagban gazdag talajra és a gyakran magas talajvízszintre vezethető vissza. A detektált fajok közül hét veszélyeztetett (VL: 3) és négy potenciálisan veszélyeztetetté válhat (VL: 4). Az éger-kőris láperdő területéről előkerült Entonaema cinnabarinum Magyarországra nézve új faj. Az eddig főként trópusi régiókra jellemző faj ócsai megjelenésének oka a klímaváltozás hatása, illetve a terület különleges mikrolimatikus adottságait és az évtizedek óta folytatott természetvédelmi szempontú erdőkezelés eredményességét jelzi.
A felmérés célja, hogy egy, az éjszakai lepkefaunát tekintve „fehér foltnak” minősülő Tarnavidéki terület adataival hozzájáruljunk a hazai Macroheterocera-fajok előfordulásának és elterjedésének alaposabb megismeréséhez. A kutatási terület egy diverz és mozaikos élőhelykomplex, amely megfelelő életfeltételeket biztosít számos eltérő igényű lepkefaj számára. Kutatásunk során, bizonyos mértékig antropogén hatások alatt álló három fő vegetációtípus találkozásánál elhelyezkedő területen végeztünk felmérést, melynek eredményeképpen ez idáig 206 éjjeli lepkefaj előfordulását tudtuk regisztrálni. A növényzeti viszonyokkal összhangban a silvicol, illetve a quercetalis fajok jelenléte mellett előfordulnak nedves élőhelytípusokhoz kötődő, sok esetben lápi fajok is, mint például a Diachrysia zosimi (HÜBNER, 1822). A detektált fajok között 21 védett fajt találunk, ezek között négy, az EU Élőhelyvédelmi Irányelvének II. függelékében szereplő faj is előkerült: Eriogaster catax (LINNAEUS, 1758), Euplagia quadripunctaria (PODA, 1761) illetve a Dioszeghyana schmidtii (DIÓSZEGHY, 1935) és a Rhyparioides metelkana (LEDERER, 1861), a két utóbbi egyben fokozottan védett státuszú is.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.