Az igazságszolgáltatási szervek, valamint a média és a közvélemény egyaránt gyakran bocsátkozik áldozathibáztatásba, amikor sérülékeny kisebbségek tagjai válnak bűncselekmény sértettjévé. Az áldozathibáztatást a másodlagos viktimizáció egyik formájának tekintjük. Ilyenkor a társadalom a bűncselekmények sértettjeit másodszor is cserben hagyja, sérelmüket bagatellizálva, valamint az elkövetők felelősségét kisebbítve, a velük szembeni állami rosszallást – akár büntető szankció formájában – nem kellően kifejezve. A tanulmány első részében ismertetjük az áldozathibáztatás fogalmának történetét, és bemutatjuk az áldozathibáztatás széleskörűen elterjedt társadalmi jelenségét. Mivel az áldozathibáztatást magyarázó elméletek sorából kiemelkedik a feminista irodalom, áttekintjük ennek tanításait a nőkkel szembeni elnyomás és a szexuális jellegű bűncselekmények vonatkozásában. Ezután általában a kisebbségi csoportokkal szembeni intézkedésekkel és erőszakoscselekményekkel foglalkozunk. Tanulmányunk második felében régi és új elméletek fényében térképezzük fel az áldozathibáztatás lehetséges magyarázó okait és húzóerejét, abban a reményben, hogy a megértés hozzásegít az áldozatokra és az egész társadalomra nézve rendkívül káros jelenség leküzdéséhez.

A szerzők áttekintést nyújtanak a International Network for Hate Studies kétévenkénti konferenciájáról, amelyet 2016 májusában rendeztek a Limericki Egyetemen.

This paper discusses whether the methods of restorative justice (RJ), broadly interpreted as alternatives to criminal proceedings and sanctions, are applicable to hate crimes. It builds on the premises that RJ methods are appropriate tools to deal with hate crimes and conflicts that arise from them, as there are social conflicts behind these actions that can be resolved by a sensitive and empathetic approach that focuses on restoration. However, there are dilemmas and factors where caution and an in-depth reflection should be observed to understand how these techniques can work well without further harming either party.