No abstract

Összefoglaló: Kína és az Amerikai Egyesült Államok nagyhatalmi versengése akár egy új hidegháború felé is sodorhatja a világot, ami egyetlen régió számára sem jelent annyi veszélyt, mint Kelet-és Délkelet-Ázsia országainak, amelyek politikai és katonai szempontból inkább az Egyesült Államokhoz, a gazdasági kapcsolatok intenzitása tekintetében pedig Kínához kötődnek. A tanulmány központi kérdése, hogy Kína milyen eszközökkel tud a régió országaira nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy a politikai orientációjukat megváltoztassa. A szerzők hipotézise, hogy e cél eléréséhez Kína számára a gazdasági konnektivitás a legracionálisabb választás. Az Ausztrália és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok esettanulmányán keresztül bemutatjuk e stratégiának a gyakorlatba ültetését és nyomásgyakorló eszközként való használatát. A tanulmány konklúziója, hogy a konnektivitás alkalmas ugyan a politikai nyomásgyakorlásra, de egyértelmű korlátai is vannak.

This article examines how states may be inclined to adapt to the policy goals of powerful economic partner states in acts of ‘anticipatory conformity’ or by adjusting their ‘common’ policy goals. It builds on two classical theoretical bases—the concept of economic statecraft and Hirschmanesque effects—to explore how economic power may be translated into far-reaching effects on other states’ behaviour without a clear goal or objective being proclaimed or even set by the economically powerful state. Our empirical findings suggest that the European Union still has an unparalleled influence on member states, and China’s growing economic presence in Europe alone—especially in the framework of the Belt and Road Initiative—is insufficient to influence member states’ politics.

A 2022. február 24-én kitört orosz–ukrán háború új megvilágításba helyezte Oroszország és a legfontosabb stratégiai partnere, Kína együttműködésének a geopolitikai jelentőségét. A két állam kapcsolata ugyanis döntő tényezőként azonosítható a háború kimenetelében. A jelen tanulmány célja, hogy az együttműködést segítő és hátráltató kulcsfontosságú stratégiai tényezőket az orosz–kínai viszony szempontjából számba vegye, és felmérje a két állam közötti kapcsolat mélységét. A tanulmány amellett érvel, hogy ez a kapcsolat egy olyan szilárd partnerség, amelyet a külső szereplők nem tudnak megingatni, és valójában már át is alakította a nemzetközi rendet, s ennek az egyik látható jele az Ukrajnában folyó háború.

Nancy Pelosi amerikai házelnök augusztus eleji, Tajvanra tett látogatása heves reakciót váltott ki a Kínai Népköztársaságban, mert ezzel implicit módon megkérdőjelezte a sanghaji kommünikében rögzített, a kínai amerikai kapcsolatok alapjának számító „egy Kína” elvet. Az amerikai lépést belpolitikai szempontok és stratégiai számítások egyaránt motiválták. Előbbi elsősorban az amerikai félidős választásokra való felkészülés, utóbbi pedig Kína regionális tekintélyének megingatása. Pelosi útja kínai belpolitikai szempontból kedvezőtlenül érintette Hszi Csin-ping kínai elnök pozícióját, mert Kína újjászületését és a külföldi befolyásolási kísérletekkel szemben álló politikájának legitimációját kezdi ki. Pelosi útja amerikai részről taktikai szempontból ugyan sikeres fricska volt, hosszabb távon azonban nem egyértelmű, hogy milyen stratégiai célt szolgált. Az „egy Kína” elv látványos megsértése ugyanis egy sokkal asszertívabb kínai külpolitikát is eredményezhet, ami nem érdeke sem a két nagyhatalomnak, sem a külvilágnak.