The Budapest agglomeration is a rapidly changing environment. Urban sprawl has been a prominent process in municipalities around the Hungarian capital, and its pace has significantly increased since the change of regimes. In our paper, we analyse the tendencies of urban development, the role of territorial protection and the types of land use mostly threatened by urban sprawl in two study areas within the Budapest agglomeration. A significant part of the Northern study area – located on Szentendre Island – is under territorial protection, while the Southern study area – located on Csepel Island – has a considerably lower amount of protected areas. We found that the settlements of the Northern study area have been expanding at a much slower pace than their Southern counterparts, where in the absence of effective restrictions, extensive areas – mostly former agricultural fields – have been converted into built-up areas. In addition, the Spatial Plan of the agglomeration allows the same tendencies to continue in both areas in the future as well.

Az EU Biodiverzitás Stratégiájában szereplő zöldinfrastruktúra koncepció szerint a biodiverzitás megőrzése úgy biztosítható, ha a természetközeli élőhelyek és az egyéb, ökológiai funkciót betöltő, de nem természetközeli tájalkotó elemek (pl. telepített fasorok, gyepes mezsgyék) működő, azaz az élővilág számára átjárható élőhelyhálózattá kapcsolódnak össze. Vizsgálatainkban ezért három szempont, az ökológiai állapot, a térbeli összekapcsoltság és a multifunkcionalitás alapján értékeltük hazánk ökoszisztémáit. Az értékelés szerint jelenleg az ország 49%-a tekinthető a zöldinfrastruktúra-hálózat részének, de a lehatárolt zöldinfrastruktúra-hálózatnak mindössze 10%-a van kiváló ökológiai állapotban. A többi terület indikátorértékei alkalmasak azon intézkedések meghatározására, amelyek javítják az ökoszisztémák állapotát, térbeli összekötöttségét, amivel az emberi jóllét szintjét is növelik.

No abstract

Vizsgálatunk fókuszában a speciálisan magyar fogalom, a zártkertek létrejöttét és átalakulását követjük nyomon a 19. századtól napjainkig Esztergom város területén. A filoxéravész (1800-as évek vége, 1900-as évek eleje) előtti időkben Esztergomban, csakúgy, mint az ország számos települése esetében meghatározó, és csaknem kizárólagos művelési formaként jelent meg a szőlőművelés. A vulkanikus talaj kedvező alapot adott a szőlőtermesztés hagyományának, mely évszázadokig meghatározó eleme volt a tájnak. A 20. században a földtulajdon és földhasználati formák újradefiniálásával a volt szőlőterületeken megjelent a zártkert, mint speciális jogi forma, mely a kiskertes mezőgazdasági használatot jelölte meg elsődleges funkcióként. Az aktuális társadalmi-gazdasági folyamatok hatására a zártkertek használata és határai is változtak, egyes területeket belterületbe vontak, másokat zártkertté minősítettek. A belterületbe vonás elsődleges indokaként a lakófunkció kiterjesztése, egyfajta belső szuburbanizáció jelentkezik a zártkertes övezetben. A volt szőlőskertek átalakulása zártkertté és a mai állapot között eltelt időszak dinamikáját tekintve elmondható, hogy ezen területeken az erőteljes fejlődés és a drasztikus visszaesés váltakozása jellemzi az egyes korszakokat. Célunk, hogy a zártkertek történeti vizsgálata során a korszakokhoz kapcsolódó folyamatokat feltárjuk és mint különleges funkciójú mezőgazdasági formát, mint tájérték és mint őrzendő ökológiai területet bemutassuk Esztergomi mintaterületen.

A globális környezet-és klímaválság, a fenntartó ökoszisztémák pusztulása azt jelzi, hogy a fenntartható fejlődés jelen gazdasági értelmezése nem elég hatékony eszköz a válság kezelésére. A környezetminőség-romlás, a nagy népsűrűségű városok sajátos klímaháztartása társadalmi, egészségügyi problémákat is okoz. A fenntarthatóság egyik legnagyobb kihívását épp a városok és az urbánus területek jelentik, amelyek a földfelszínnek mindössze 2%-át teszik ki. A természetes térrendszerből kiszakított, módosított, de a természeti adottságok által is szabályozott urbánus térrendszer szerves része a kondicionáló, szabályozó, térformáló és a társadalmi, illetve egyéni jóllétet és egészséget támogató zöld-és kékinfrastruktúra. 2013 óta az Európai Bizottság Zöldinfrastruktúra Stratégiája a zöldfelületek és élővizek ökoszisztéma-szolgáltatására mint a fenntarthatóság és élhetőség letéteményesére és célrendszerére helyezi a hangsúlyt. A cikk áttekintést nyújt a települési zöldfelületi rendszer és a térségi, illetve regionális tájtervezés kialakulásáról és fejlődéséről. Magyarországon e szakterület kutatási, tervezési és szabályozási feladataiban az 1920-as évektől kezdve a budapesti tájépítészeti iskola vezető oktatói jártak élen. A város és városkörnyék, illetve régió térbeli rendszere már a korábbi térségi tájrendezési tervekben is megjelent. A zöld-és kékinfrastruktúra fogalom bevezetésével a fejlesztési és a rendezési tervek megkerülhetetlen része lett a különféle ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtó zöldfelületek és felszíni vizek térbeli rendszere. A 2016-2021 között elkészült országos zöldinfrastruktúra-hálózat fejlesztéséről szóló kutatás az EU Biodiverzitás Stratégiájában szereplő koncepció végrehajtását segíti, és megalapozza a kijelölés, értékelés és fejlesztés hazai módszertanát. A kutatás az Európai Tájegyezmény hazai megvalósításához is kapcsolódik.