Bevezetés: Az infarktusos betegek társadalmi-gazdasági
helyzetének fontosságát – a betegellátás és a prognózis tekintetében – több
nemzetközi tanulmány igazolta. Magyarországon ilyen jellegű országos vizsgálat –
ismereteink szerint – még nem történt. A probléma tanulmányozását az tette
lehetővé, hogy 2014. január 1-jétől az infarktusdiagnózissal kezelt betegek
adatainak rögzítése kötelező minden ellátó számára a Nemzeti Szívinfarktus
Regiszter adatbázisában. Célkitűzés: A szerzők jelen
tanulmányukban arra kerestek választ, hogy Magyarország 174 járásának és 23
fővárosi kerületének komplex fejlettségi indexe (KFI) befolyásolja-e az
infarktusos betegek ellátását és prognózisát. Módszer: A
szerzők a Központi Statisztikai Hivatal által kidolgozott KFI-k alapján a
járásokat alacsony (KFI_A), közepes (KFI_K) és magas (KFI_M) KFI-jű csoportokba
osztották. Vizsgálták ezen területi egységekben a szívinfarktus incidenciáját, a
kórházi ellátást és a betegek prognózisát. A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben
(NSZR) 2015 és 2019 között 66 253 olyan, infarktus miatt kezelt beteg szerepelt,
akinek lakóhelyét az irányítószám alapján egyértelműen sikerült azonosítani és
meghatározni, hogy az melyik járásban van. A vizsgált populációban 29 101 beteg
ST-elevációval járó (STEMI), 37 152 beteg ST-elevációval nem járó (NSTEMI)
infarktus miatt kapott ellátást. Eredmények: A STEMI életkorral
korrigált incidenciája – a 15 évnél idősebb népességben – a KFI_A csoportban
68,8/10 000 lakos/év, a KFI_M-csoportban 52,7/10 000 lakos/év volt. Az
NSTEMI-betegcsoport mindhárom KFI-alcsoportban közel azonos incidenciaértékeket
találtak (69,5, illetve 67/10 000 lakos/év). A percutan coronariaintervenció
gyakorisága a STEMI-diagnózis esetén nagyobb volt, mint NSTEMI-ben, de a
csoportokon belül a KFI nem befolyásolta e kezelés elvégzését. STEMI esetén a
katéteres beavatkozás elvégzésének aránya a KFI_A, KFI_K és KFI_M alcsoportokban
83,5%, 83,7%, 83,5%, NSTEMI esetén 57,4%, 57,7%, 57,3% volt. A halálozás
vizsgálatakor Cox többváltozós, regressziós elemzést végeztek. A KFI egyik
infarktustípus esetén sem befolyásolta a 30 napon belül bekövetkezett
halálozást: STEMI esetén a ’hazard ratio’ (HR) 0,906 és 0,914 (p = 0,04659; p =
0,04686), NSTEMI esetén 1,067, illetve 1,001 (p = 0,16520; p = 0,98933) volt.
STEMI-diagnózis esetén a 30–364 napos, illetve az első éven túli időszakban
bekövetkező halálozás tekintetében a KFI_M-régióban a halálozás kockázata
szignifikánsan alacsonyabb volt (HR = 0,822 és 0,816), mint a KFI_A-járásokban
(p = 0,00096 és p = 0,00001). NSTEMI-diagnózis mellett az 1 éven túli halálozás
kockázata esetén találtak különbséget: a KFI_A- és a KFI_M-járások
összehasonlításakor ez utóbbi területen a halálozás HR-értéke 0,876 volt, ami
szignifikánsan (p = 0,00029) alacsonyabbnak bizonyult, mint a KFI_A-járásokban
megfigyelt érték. Következtetés: A KFI önálló prognosztikai
jelentőséggel bír az infarktus miatt kezelt betegek késői prognózisának
meghatározásában. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1862–1871.